Szombaton 16 órakor a Paksot fogadja a Rákóczi. Az otthonában veretlen somogyi gárda mindenképpen a győzelem reményében lép pályára, mert a riválisok egyre inkább megközelítik a hetedik helyen tanyázó Prukner-csapatot. Hiányzók mindkét oldalon akadnak, a Kaposvár egységességében bízhat.

Atomháború is lehetne akár, de a paksi reaktorok helyett csupán Gellei Imre együttesét kell feltartóztatnia a hétvégén a Rákóczi labdarúgóinak. Szeretnénk, ha a meccs végén a somogyiak sugároznának, és persze a boldogságtól, amit a három pont megszerzése okozna. A tolnai csapat masszív, kellemetlen ellenfél, két jó támadóval és rutinos, válogatott játékosokkal. Négy pont és két helyezés. Ennyi a Kaposvár előnye a Duna-partiakkal szemben, ebből lehet hét pont előny is, de akár le is csökkenhet egyre. Egy biztos#!# sűrű a középmezőny, és hazai pályán lehetőleg nem szabad hibáznia Petrókéknak, ha a tabella első felében akarnak végezni.

A találkozó szombaton 16 órakor kezdődik, a kaposváriaknál eltiltott ezúttal nincs, a sérültekkel továbbra sem számolhat Prukner László vezetőedző, így Kovácsevics, Bank, Pest és Godslove továbbra is csak a közönség soraiból szurkolhat.

A két vezetőedző az nb1.hu-nak nyilatkozott az esélyekről#!#

Prukner László (Kaposvár)#!# – A Pakssal mindig nagyon nehéz mérkőzéseket játszunk, váltakozó sikerrel, így a mérkőzés kimenetele nehezen kalkulálható. A mi csapatunk talán egy picit hullámvölgyben van, mert idegenben nem tudtuk elérni a minimális célunkat, a pontszerzést. Remélem, hogy sikerült rendeznünk a sorokat. Biztos vagyok benne, hogy mindent megteszünk azért, hogy sikeresen szerepeljünk hazai pályán. A Paks rutinos, tapasztalt játékosokból álló jól szervezett csapat, bárkit bárhol képes megverni.

Gellei Imre (Paks)#!# – Egyre nyilvánvalóbb az, hogy ha el akarjuk érni a céljainkat – márpedig ez feltett szándékunk – akkor idegenben pontot, pontokat kell szereznünk. Ehhez gyorsítani kell a játékunkat. A Kaposvár elleni meccs kiemelten fontossá vált, mivel úgy érezzük, hogy ők még behozhatóak a bajnokságban. Így egy igazi, vérbeli vidéki rangadót láthat majd a közönség. Remélem, hogy feljavul a játékunk, már csak azért is, mert Tököli Attila ismét rendelkezésemre áll. Ugyanakkor sajnálatos, hogy Szabó János egész héten nem tudott edzeni, mivel megsérült a térde.