Vasárnap 17.30 órakor a Bonyhád-Majos otthonában kezdjük az NB III. Dél-Nyugati csoportjának 2024/2025-ös idényét, amely előtt vezetőedzőnket, Székely Tibort kérdeztük a felkészülésről, illetve a keret kialakításáról.
– Milyennek látod a mögöttünk hagyott heteket, sikerült megvalósítani azt, amit elterveztél?
– A munkát, amit elterveztünk, a csapat elvégezte – kezdte az összegzőt Székely Tibor. – A srácok vevők voltak mindenre, csak dicsérni tudom őket, hiszen egy rossz szó nélkül csinálták a dolgukat. A nagy hőség miatt próbáltunk a terheléseket két részre osztani, így reggel nyolckor, illetve este hétkor edzettünk. A felkészülési meccsek is jól sikerültek, ami azért is fontos, mert egy-egy siker mindig lendületet ad a további munkához. Bizakodó vagyok a jövőt illetően. Már várjuk a rajtot, szeretnénk mérkőzésről-mérkőzésre haladni és eredményesek lenni.
– Mind az öt edzőmeccset megnyerte a csapat, így jó szájízzel vághatunk neki a bajnokságnak.
– Mindig is hangsúlyoztam, mindent a helyén kell kezelni. Az, hogy öt edzőmeccsből ötöt megnyertünk remek, de ezt arra kell felhasználni, hogy lendületet adjon a további munkához. Nem is lehet más célunk, mint az, hogy továbbra is fejlődjünk, egyénileg és csapatszinten is. Meglátjuk, hogy ez mire lesz elég a végelszámoláskor. Egyet ígérhetek: mindent elkövetünk annak érdekében, hogy minél eredményesebbek legyünk. Egy biztos: szeretnénk kiszolgálni a szurkolóinkat, akik az előző idényben sokszor idegenben is olyan hangulatot teremtettek, mintha otthon játszottunk volna.
– Meghatározó labdarúgók távoztak, de érkező oldalon is jó játékosokat találunk. Hogy látod, kész a keret?
– Egy keretnek mindig rugalmasnak kell lennie, nem lehet rá azt mondani, hogy kész van. Emberileg és szakmailag is sajnálom a távozókat, szerettem velük együtt dolgozni, mindegyiket jó futballistának tartom. El kell fogadni, hogy ilyen egy labdarúgó élete, ha egy jó szezonon van túl, akkor jönnek a megkeresések. Úgy gondolom, hogy támogatni kell azt a játékost, aki előre tud lépni. Gál Mátyásnak a magánélete alakult úgy, hogy az Budapestre szólította, ahol a felesége is dolgozik. Bíró Dominiket is nagyon sajnálom, de elfogadtam, hogy másfelé evez az élet vizén. Mindegyik távozó a Kaposvár erőssége volt, az lett volna az igazi, hogy úgy tudunk fejlődni, hogy maradnak, de elfogadom a helyzetet, amiből próbájuk a legjobbat kihozni. Az újak hamar felvették azt a stílust, amit szeretnénk játszani. Az érkezők tehetségesek, azt gondolom, ezt bizonyítani is fogják. Az, hogy Hadaró Valentin visszatért Kaposvárra öröm számunkra, hiszen egy meghatározó játékos, aki a pályán és azon kívül is sokat segít a csapatnak.
– Az előző szezonban négy-nullára nyertünk Majoson, jó emlékekkel térhetünk vissza vasárnap, az első fordulóban. Bízik a jó szezonrajtban?
– Szeretnénk belökni azt a bizonyos szekeret. A legutóbbi meccsen a majosiak nekünk estek, ez pedig kedvezett a játékunknak. Azóta átalakult a keretünk, készültünk belőlük, illetve arra is, hogy a szokásosnál kisebb pályán kell játszanunk. Ha mentálisan erősek leszünk, merünk játszani, akkor ez az eredményben is meg fog mutatkozni.