A tapasztalt, UEFA Pro Licence képesítéssel rendelkező Székely Tibor irányítja csapatunkat a folytatásban.
Új vezetőedzővel kezdi majd a felkészülést az NB III. Dél-Nyugati csoportjának tavaszi felére csapatunk, a szakmai munkát ugyanis a folytatásban Székely Tibor irányítja. A szakember neve nem ismeretlen a hazai labdarúgásban, ugyanis a labdarúgóként utánpótlás-válogatottságig jutó edző korábban Aczél Zoltán és Artner Tamás mellett több élvonalbeli csapat másodedzőjeként is tevékenykedett, valamint vezetőedzőként a másod-, illetve a harmadik ligában is dolgozott, valamint az NB I.-es szombathelyi Haladás-Viktória FC csapatát is vezette. Emellett jól ismeri az utánpótlás helyzetét is, hiszen a győri Fehér Miklós Labdarúgó Akadémián, a Ferencvárosi TC utánpótlás akadémiáján több korosztályt is edzett, legutóbbi pedig a Veszprémi FC USE szakmai igazgatójaként felelt az ott folyó munkáért.
– Örülök a klub megkeresésének, nagyon motiváltan várom a munkát – mondta Székely Tibor, csapatunk új vezetőedzője. – Vágytam már arra, hogy újra egy csapatot irányítsak, ne pedig több korosztályt, mivel úgy érzem, ez közelebb áll hozzám. A Rákóczi egy nagymúltú klub, melynek az a célja, hogy közelebb kerüljön a korábban elért sikerekhez. Ezek a célok pedig összhangban vannak az sajátjaimmal, így a lehetőségekhez mérten szeretnék minél több segítséget nyújtani abban, hogy a klub visszakerüljön oda, ahova való. Tudom, hogy az infrastruktúra megfelelő, a csapatot fiatal játékosok alkotják, Horváth Rudolf pedig jó munkát végzett. Bízom benne, hogy gördülékenyen tudunk majd tovább dolgozni.
– A mai napig jó a kapcsolatom a korábbi játékosaimmal, úgy vélem, Kaposváron is megtalálom majd a közös hangot a fiatal labdarúgókkal és sikerül egy jó egyveleget alkotnunk – válaszolta Székely Tibor arra a kérdésre, hogy az utánpótlásban eltöltött évei mekkora segítséget nyújtanak majd a következő munkájához. – A vezetőség azt a célt tűzte ki elém, hogy látható legyen a fejlődés a csapaton, tegyem le azokat az alapokat, melyekre lehet építeni a jövőben, valamint szolgáljuk ki a szurkolókat. Tudatosan építkezve pedig jussunk el az osztályváltásig, nagyon bízom benne, hogy ez rövidesen sikerül majd. Egy biztos, én mindent elkövetek azért, hogy így történjen. A Kaposvárt kétszer is láttam élőben futballozni az elmúlt időszakban, a klub megkeresését követően pedig beleástam magam a statisztikákba. Négy játékossal már dolgoztam is együtt, a többiekkel pedig várom, hogy megismerkedjek. Láttam tehetségeket a csapatban, nagyon pozitívan látom a közös jövőt, így motiváltan vágok neki a munkának.