Pontosan egy hete készül a tavaszi szezonra a Rákóczi. Együttesünk tagjai már nagyon várják a szombati napot, ugyanis ekkor játsszuk első előkészületi mérkőzésünket. A Cseri pályán 11 órától a megyei bajnokságban vitézkedő Balatonlelle lesz az ellenfelünk.

– Örömmel mondhatom, hogy nem fogott ki rajtunk az időjárás#!# a hideg ellenére is minden edzést megtartottunk a Cseri úti műfüves pályán, és elvégeztük az eltervezett munkát – mondta honlapunknak Artner Tamás vezetőedző. – A srácok jól dolgoznak, mi pedig egyre jobban megismerjük őket. Várjuk már a szombati edzőmérkőzést is#!# a felkészülési időszakban nem az eredmény a legfontosabb, de mindig jól jön a sikerélmény. A Balatonlelle elleni találkozón lehetőséget kapnak a játékra a keret tagjai, és terveink szerint a mérkőzést követően döntünk majd arról, kiktől válunk meg, illetve kiket adunk kölcsön más csapatoknak. 
A keret tagjai egyébként bírják a gyűrődést, mindössze Havas dőlt ki a sorból combsérülés miatt, Zsivoczky és Hujber pedig kisebb betegség miatt hagyott ki foglalkozásokat.


(Fotó#!# Lang Róbert)