Szombaton 14 órakor, a Sárvár elleni hazai mérkőzéssel kezdi meg tavaszi szereplését a Rákóczi az NB III-ban. Csapatunk a Cseri úton, a győzelem reményében fogadja a tabella utolsó előtti helyezettjét.

– Mozgalmas felkészülési időszakot zártunk – mondta honlapunknak Artner Tamás vezetőedző. – A srácok motiváltak, hat hetet tisztességgel végigdolgoztunk, kilenc mérkőzést játszottunk és  40 edzésünk volt. Eljutottunk Horvátországba, edzőtáborba is, és úgy érzem, rajtra kész a társaság. Szombaton egy olyan csapat ellen játszunk, amelynek nincs veszíteni valója. A Sárvár esélytelenül érkezik Kaposvárra, de éppen ezért lehet kellemetlen ellenfél. Ha időben gólt rúgunk, akkor remélem, a folytatásban a közönséget is ki tudjuk használni. Várjuk a nézőinket, és azt kérem, szeressék ezt a csapatot, mert a fiúk megérdemlik. Én pedig mindent megteszek azért, hogy eredményesen szerepeljünk a tavasszal.
– Jó érzés, egyben nagy megtiszteltetés, és én is szeretnék segíteni abban, hogy előrébb jussunk majd – fogalmazott a Rákóczi újdonsült csapatkapitánya, Ludánszki Bence megválasztásával kapcsolatban. – Nehéz felkészülésen vagyunk túl, és már nagyon várjuk a rajtot. Ősszel megvertük a Sárvárt, és itthon is a győzelem a cél, bár jól tudjuk, hogy a szezonkezdés mindig nehéz.
A két csapat augusztusi mérkőzését magabiztosan nyerte a Rákóczi idegenben. Csapatunk már az első félidőben kétgólos előnyre tett szert a Sárvár otthonában, és végül 3-1-es győzelmet aratott. A vasiak kapuját Hujber, Nagy K. és Havas is bevette. Reméljük, szombaton is hasonló eredmény születik majd!