Kiharcoltuk a legjobb 64 csapat közé kerülést a Sárbogárd SE otthonában a MOL Magyar Kupa második fordulójában.

 

A Fejér vármegyei első osztályban vitézkedő Sárbogárd SE otthonában léptünk pályára a MOL Kupa második körében. A találkozó első perceitől fogva irányítottuk a mérkőzést, az ellenfél térfelén játszottunk, s beszorítottuk a hazaiakat. Az első negyed órában Ekker Milán révén szerezhettük volna meg a vezetést, de szélsőnk hiába került remekül a védelem mögé Heil Máté átadása után, ziccerét védte Nyári Bence. A félidő derekán a hazaiak is jelezték, hogy számolni kell velük, ugyanis az első szögletük után Pusztai Dániel testéről vágódott a jobb kapufára a labda. A betömörülő sárbogárdiak ellen kevés lehetőséget tudtunk kidolgozni, azonban egy remek átlövéssel a még a szünet előtt megszereztük a vezetést: Horváth Balázs egy átvétel után, a tizenhatos jobb sarkáról vette célba  jobb alsót, s remek lövése megtalálta az utat a hálóba (0–1), így a legjobb pillanatban kerültünk előnybe.

A második félidő elején éledeztek a sárbogárdiak, ziccerig is eljutottak, de Mayer Dávid öt méterről célt tévesztett. Erre válaszként mi is kihagytunk két hatalmas helyzetet, előbb ugyanis Ekker Milán beadására jól érkezett Hampuk Ádám, de rosszul ért bele a labdába, ami így elkerülte a kaput. Pár perc elteltével Ekker Milán újra könnyedén adhatott volna gólpasszt, de hiába varázsolta Nickoló Mazzonetto fejére a labdát, támadónk egy méteres fejesét a gólvonal elől kotorta ki a kapus.

A hajrában a hazaiak minden egy lapra feltéve rohamoztak, beszorítottak minket, Mikler Dánielnek több védenivalója is akadt, de a rutinunknak köszönhetően megőriztük előnyünket, s kiharcoltuk a továbbjutást.

 

Horváth Rudolf: – Igazi kupameccset játszottunk, amin megnehezítettük a saját helyzetünket. A gólig jól mentünk, a második félidőben pedig kidolgoztunk két száz százalékos helyzetet, melyeknél csak egy lépésről kellett volna a kapuba passzolni. Ahogy már említettem, ez egy igazi kupamérkőzés volt, amelynek utolsó húsz percében a hazai csapat mindent egy lapra téve megpróbált egyenlíteni, viszont jól védekeztünk, stabilak voltunk. A továbbjutás volt a célunk, ezt elértük, de azt sajnálom, hogy nem rúgtunk több gólt, ami jót tett volna az önbizalmunknak. Várjuk a következő ellenfelet, hiszen ez a sorozat remek lehetőség a kiugrásra. Remélem, hogy a győzelemmel lendületbe jövünk, szerdán már bajnoki mérkőzés vár ránk.

 

Sárbogárd SE (Fejér vármegyei I. osztály)–Kaposvári Rákóczi FC (NB III. Dél-Nyugati csoport) 0–1 (0–1)

Sárbogárd, 300 néző. V.: Molnár R. (Farkas G., Nagy B.).

Sárbogárd SE: Nyári B. – Finta (Horváth A., a 64. percben), Gráczer, Vagyóczki, Tölgyesi – Farkas G. (Fodor M., a 83. percben) – Horváth Á. (Luczek, a 83. percben), Szalai Á. (Joó, a 64. percben), Bencze J., Tóth P. (Simon Gy., a szünetben)– Mayer D. Vezetőedző: Pajor László.

Kaposvári Rákóczi FC: Mikler D. – Ekker, Heil, Gál, Pusztai – Horváth B., A. Mazzonetto (Pintér M., a 72. percben), Szederkényi – Bíró D. (Czimmerman, a 90. percben), Hampuk (Ötvös, a 76. percben), Babinszky (N. Mazzonetto, a szünetben). Vezetőedző: Horváth Rudolf.

Gólszerző: Horváth B. (a 45. percben).

Sárga lap: Bencze J. (a 38. percben), Horváth Á. (a 42. percben), Simon Gy. (a 89. percben) illetve Babinszky (a 32. percben), Ekker (a 78. percben).