A Ligakupa-negyeddöntő után a Magyar Kupában is harcba száll a négy közé jutásért a Rákóczi futballcsapata. A kaposváriak az egyik legnehezebb ellenfelet kapták#!# a bajnoki listavezető Debrecen ellen kellene kivívni a továbbjutást. A párharc első mérkőzését szombaton 14 órától játsszák a Rákóczi Stadionban.
Nem sikerült jól a kaposváriak idei bemutatkozása#!# a fiúk 1-0-s vereséget szenvbedtek a Pápától a Ligakupában. Máris itt a lehetőség a javításra#!# szombaton a Debrecen elleni Magyar Kupa-negyeddöntő következik a programban.
– Egy-két játékos teljesítménye meglepett, így komolyan át kell gondolni, kik nyújthatják majd a lehető legjobbat a Debrecen ellen – fogalmazott Sisa Tibor vezetőedző. – Szeretnénk maximális teljesítményt nyújtani, vagy afelett, és olyan eredményt akarunk elérni, ami elég lehet a továbbjutáshoz is akár. Tudjuk jól, hogy egy többszörös bajnok és kupagyőztes ellen kell játszani, de a pályán 11-11 ember lesz, és nagyon bízom benne, hogy a mostaninál acélosabb teljesítményt nyújt majd mindenki. Csak így lehet esélyünk valami szép eredmény elérésére.
A Loki a somogyi megyeszékhelyen vívja első idei tétmérkőzéét, és a debreceniek természetesen igyekeztek feltérképezni ellenfelüket.
– Pénteken délben útra keltünk, és nagyon várjuk már a mérkőzést – mondta honlapunknak a DVSC-TEVA védője, Korhut Mihály, aki korábban Kaposváron is szerepelt kölcsönben. – Nyerni szeretnénk, mint mindig mindenhol, és talán ez össze is jön majd szombaton. Tudom, hogy Peric és Kulcsár is távozott, ami nagy érvágás lehet, az újakról viszont nem tudok semmit, de a kaposváriak játékrendszere vélhetően ugyanaz maradt, mint korábban. Erős ellenfélre számítunk, az biztos.
A párharc első mérkőzése szombaton 14 órakor kezdődik a stadionban, a visszavágót március 13-án játsszák Debrecenben.