Hosszú hetek után ismét győzelemnek örülhettünk. Csapatunk 0-1-es félidőt követően 3-1-re verte a Szigetszentmiklóst, így megmaradt az esély a bennmaradás kiharcolására.
Mindkét oldalon komoly helyzettel indult a mérkőzés; Olasz veszélyes fejese elkerülte a vendégek kapuját, a túloldalon Póti szabadrúgása a keresztlécen csattant. A jó kezdés után jött a csendes passzolgatás, aminek meg szigetszentmiklósi gól lett a vége. Egy szabadrúgásunkat követően szinte egyből elvesztettük a labdát, Mészáros pedig remek kiugratással hozta kihagyhatatlan helyzetbe Weitner Ádámot, aki Bozsó mellett a rövidbe lőtt (0-1). Nagy Krisztián lövése jelezte, hogy kezd magához térni a bekapott gól után a Rákóczi, majd pedig Fejős lőhetett öt méterről tisztán, de csúnyán fölé szállt a próbálkozása.
A második félidőben már nem csak helyzetekig jutottak el a mieink. Az 54. percben Nagy Krisztián iramodott meg a vendégek kapuja felé, majd végül egy a hosszú sarokba lőtt (1-1). A gól után is a Rákóczi maradt aktívabb, aminek vezető találat lett az eredménye. A 64. percben egy szöglet után Vermes fejelt be középre egy labdát a csereként beállt Luka Dominicnek, aki szintén fejjel meg is szerezte második találatunkat (2-1). A teljes hazai örömről szintén Luka Dominic gondoskodott. A 74. percben egy előrevágott labdával kilépett a védők közül, majd Horváth kapujába lőtt (3-1). Újabb gól már nem esett a folytatásban, így tavaly október vége után ismét Rákóczi győzelemnek örülhettünk.
Kaposvári Rákóczi FC – SZTK-Erima 3-1 (0-1)
Vezette#!# Botló (Kiss, Tőkés)
Rákóczi FC#!# Bozsó – Kiss, Kovács, Vermes, Hadaró – Nagy K.(Király, 89.), Albert, Zsivóczky – Faggyas, Olasz (Házi, 77.). Fejős (Dominic, 57.). Szakmai igazgató#!# Prukner László
SZTK-Erima#!# Horváth – Tóth, Domokos, Mészáros, Weitner – Póti, Puskás, Kollega (Bonifert, 57.), Kállai (Hevesi-Tóth. 67.) – Pollák, Osváth (Fekete. 72.). Vezetőedző#!# Horváth Ferenc
Gólszerzők#!# Nagy K. (54.), Dominic (69.,75.) illetve Weitner (20.)
Sárga lap#!# Hadaró (42.), Olasz (53.), Zsivóczky (73.) illetve Kállai (19.), Osváth (50.), Hevesi-Tóth (70.)