Együtt ünnepelt a Rákóczi család#!# az utánpótlás csapatok és az NB I-es felnőtt együttes részvételével rendezték meg a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia hagyományos évzáróját az Eötvös Loránd Műszaki Szakközépiskola aulájában. A köszöntők után különdíjat kaptak azok a fiatal futballisták, akik kiemelkedően teljesítettek a 2012-es évben. 

 –  Számomra az a fontos, hogy ugyanaz legyen a jellemző minden egyes csapatunknál, amely pályára lép, ami az első csapat filozófiája#!# küzdelmes, hajtós, szerethető csapat legyen. Ez nagyon sokat jelent a futballban. 
Ezzel a gondolattal köszöntötte a megjelenteket a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia elnöke, Horváth Miklós. Az NB I-es felnőttcsapat őszi szereplése jó példa lehet a fiataloknak is#!# a saját nevelésű játékosok is bekerülhetnek a keretbe, és sikeresek lehetnek. 
Kaposvár polgármestere szerint a Bene akadémián a szakmai és az anyagi feltételek is adottak ehhez. 
 – Ez az egyesület meg tudja teremteni azt, hogy van feljebb, vagyis abban a korosztályban, ahol önök futballoznak és tanulnak, van lehetőség az előrébb jutásra, méghozzá a nemzeti bajnokság első osztályában. Minden városnak ez lehet az igazi ereje – fogalmazott Szita Károly. 
A több mint kétszáz főt számláló Rákóczi-utánpótlás felemás évet zárt, de szép sikereket is elért. Az ünnepségen az U12-estől az U19-es együttesig három-három labdarúgó kapott különdíjat idei teljesítménye elismeréseként. Az U19-es együttes kapusa, Rusák Edvárd három elismerést is átvehetett.
 
A díjazottak#!#
U12 (edző#!# Horváth Miklós)
Gólkirály#!# Simon Róbert
Legjobb játékos#!# Török Balázs
Legszorgalmasabb játékos#!# Szőllősi László
U13 (edző#!# Petrók Viktor)
Gólkirály#!# Szabó Ákos
Legjobb játékos#!# Király Olivér
Legszorgalmasabb játékos#!# Tamás Szabolcs
U14 (edző#!# Bruncvig Róbert)
Gólkirály#!# Wolf Dániel
Legjobb játékos#!# Balogh Szabolcs
Legszorgalmasabb játékos#!# Handa Dominik
U15 (edző#!# Konrád László)
Gólkirály#!# Horváth Ferenc
Legjobb játékos#!# Jasek Attila
Legszorgalmasabb játékos#!# Keszthelyi Bence
U16 (edző#!# Richter Sándor)
Gólkirály#!# Vajda Roland
Legjobb játékos#!# Kondor Kristóf
Legszorgalmasabb játékos#!# Király Ákos
U17 (edző#!# Szabó Zsolt)
Gólkirály#!# Gyepes Péter
Legjobb játékos#!# Molnár Patrik
Legszorgalmasabb játékos#!# Kereszturi Balázs
U18 (edző#!# Horváth Zoltán)
Gólkirály#!# Kovács Bence
Legjobb játékos#!# Ács-Gergely Gábor
Legszorgalmasabb játékos#!# Kiss Konrád
U19 (edző#!# Palaczky János)
Gólkirály#!# Hampuk Ádám
Legjobb játékos#!# Rusák Edvárd
Legszorgalmasabb játékos#!# Nádori Martin
Gólkirály#!# Simon Róbert (U12) 17 gól
Legjobb kapus#!# Rusák Edvárd (U19)
Legjobb védő#!# Hadaró Valentin (U19) 
Legjobb középpályás#!# Nagy Krisztián (U19)
Legjobb támadó#!# Vajda Roland (U16)
Jó tanuló-jó sportoló#!# Nagy Krisztián (U19)
Kiss Ernő és Orosz Ferenc különdíjai a legfiatalabb és a legidősebb korosztály játékosainak#!#
Palkovics Tamás (U12)
Rusák Edvárd (U19)