A három dobogóra is esélyes csapat után három, kiesés ellen menekülő együttes vár csapatunkra. Elsőként az utolsó helyezett Balmazújvárost fogadjuk szombaton 17 órától. A mérkőzést a diákok és a nyugdíjasok ingyen tekinthetik meg, mindenki másnak pedig mindössze 100 forint lesz a belépőjegy ára.
– Az elmúlt három meccs igazából nekünk olyan szempontból nem volt fontos, hogy a győzelmi kényszer nem nyomott minket. Az egy pont, amit tudtunk szerezni a Vasas ellen, az mindenféleképpen jó, meg előre vitt minket, de igazából majd most jönnek nekünk azok a meccsek, amik fontosak lesznek és meg kell őket nyerni – mondta csapatunk kapitánya, Kovács Olivér.
Az első tavaszi győzelemre akár a hétvégi, Balmazújváros elleni meccsen meglehet az esély. A mérkőzésen hosszú idő után ismét Prukner László ül majd a hazaiak kispadján, akinek a munkája egyre inkább érződik a csapat játékán.
– A mesternek szerintem az egész csapat örült, hogy visszatért, hiszen egy új irányvonalat kaptunk. Akik már dolgoztak vele, azok tudták, hogy a mester mit képvisel. Látszik már a keze nyoma a csapat játékán, ezért is vagyunk bizakodóak az elkövetkezendő meccsekre, hogy begyűjthetjük a három pontot – tette hozzá Olivér.
A hajdúságiak három győzelemmel, a tabella utolsó helyéről vághatnak neki a kaposvári kirándulásnak. Igaz az előző körben sikerült már nyerniük egy kiesési rangadót, akkor az Ajkát verték 1-0-ra hazai pályán.
A győzelemhez pedig szükség lesz a szurkolók támogatására is. Éppen ezért a klubvezetés egy különleges akcióval készült a mérkőzésre#!# a diákok és a nyugdíjasok ingyen tekinthetik meg a szombaton 17 órakor kezdődő összecsapást, mindenki másnak pedig mindössze 100 forint lesz a belépőjegy ára.