Mindhárom pontot elvitte a bajnokesélyes Szentlőrinc az NB III. Dél-Nyugati csoportjának nyitófordulójában.
Az átalakult harmadosztály Dél-Nyugati csoportjának első körében hosszú idő után ismét a Rákóczi Stadionban léphettünk pályára, ráadásul egy megszépült, megújult játéktéren. Kezdésnek a csoport egyik legerősebb csapata, a feljutást célként kitűző Szentlőrinc várt ránk, amely három év után búcsúzott a másodosztálytól. Ennek ellenére a mérkőzés elejét mi irányítottuk, sok labdát szereztünk a középpályán, ami után veszélyes kontrákat tudtunk vezetni. Bő félórányi játék végén azonban a semmiből érkezett a vendégek vezető találata, miután Németh Márk felívelt labdáját a kapu előterében üresen hagyott Rétyi Róbert, ha gyengén is, de a hálóba tudta fejelni (0–1). A szünet előtt akár tovább növelhette volna a vendégek előnye, hiszen a csereként érkező Ulrich Dániel húsz méterről igen erős lövést eresztett meg, de a szitáló labdát hatalmas bravúrral ki tudta tolni a léc alól Mikler Dániel.
A második játékrészt már végig irányították a vendégek, de remekül szűkítettük a területeket, így akcióból nem igazán tudtak a kapu elé kerülni. Egy órányi játékot követően viszont egy pontrúgásból megduplázták előnyüket, ugyanis Rétyi Róbert szögelte után Novák Zsombor szélről visszafejelt labdáját Németh Márk két lépésről bólintotta a hálóba (0–2). Egy perc múlva pedig eldöntötte a meccset a Szentlőrinc, ugyanis Kiss Krisztián lőtte ki a jobb alsó sarkot (0–3). A hajrába lépve még tovább nőtt a baranyaiak előnye, ugyanis Rétyi Róbert átlövése Mikler kapus keze alatt csúszott át a gólvonalon (0–4).
Az utolsó percekben sokat tettünk a becsületgólért, de Bíró Dominik próbálkozása elkerülte a jobb alsót, míg Ötvös Gábriel lövését kivágták a gólvonalról, így négygólos vereséggel indítottuk az évadot.
Horváth Rudolf: – A Szentlőrinc kiemelkedik a csoportból, a játékosaim sajnos megilletődtek. Sok párharcot veszítettünk, nem tudtuk felvenni a magasabb osztályban edződött ellenfél sebességét. Azt kértem, hogy próbáljunk meccsben maradni, egygólos hátrányban se nyíljunk ki. Kettő-nulla után viszont eldőlt a mérkőzés, hiába próbáltunk kockáztatni. A sok gól fájó, illetve a vereség is, hiszen meghatározhatja az idényt. Nem szeretném, hogy ezt a fiatal csapatunk ezt hosszú távon hordozza magával. A védekezésünket akárcsak az edzőmeccseken, most is nagyon sebezhetőnek láttam Harsányi Dániel hiányában, erre megoldást kell találnunk. Ezt a nehéz helyzetet tavaly átéltük, nem szabad kapkodnunk, akkor három meccs kellett ahhoz, hogy talpra álljunk, most szeretnénk egy után. Jobb csapategységet, összhangot várok el. Szerettünk volna magunk mellé állítani a szurkolókat, ez nem sikerült. Szeretnék türelmet kérni, mert hosszú távon biztos, fejlődni fogunk.
Pichler Gábor: – A szezon első mérkőzése, főleg idegenben minden egy plusz nehézséget ad. Egy masszív, jó erőkből álló, küzdeni tudó, harcos, akaratos csapattal találkoztunk. Az első gólig nem igazán tetszett, amit a pályán láttam, a felállt védelem elleni játékunk akadozott, sőt, inkább az ellenfélnek volt lehetősége. Ezt követően viszont azt láttam, amivel a jövőben is eredményesek tudunk lenni.
Kaposvári Rákóczi FC–Szentlőrinc 0–4 (0–1)
Kaposvár, Rákóczi Stadion, 500 néző. V.: Iványi G. (Kondákor T., Aczél P.).
Kaposvári Rákóczi FC: Mikler D. – Gál, Heil, Kis-Fónai (Ötvös, a 65. percben) – Ekker, Horváth B., A. Mazzonetto (Pintér M., az 54. percben), Szederkényi, Pusztai – Hampuk (N. Mazzonetto, a 77. percben), Babinszky (Bíró D., az 54. percben). Vezetőedző: Horváth Rudolf.
Szentlőrinc: Héninger – Miklós P., Havas A., Tamás L., Németh M. (Kiss-Szemán, a 67. percben) – Kesztyűs, Medgyesi (Keresztes B., a szünetben) – Grabant (Ulrich, a 31. percben), Kiss K., Rétyi R. (Szabó Z., a 77. percben) – Novák Zs. Vezetőedző: Pichler Gábor.
Gólszerzők: Rétyi R. (a 32. és a 74. percben), a Németh M. (a 63. percben), Kiss K. (a 64. percben).
Sárga lap: Heil (a 70. percben), Ekker (a 86. percben), illetve Németh M. (a 45. percben), Kesztyűs (a 81. percben).