A hajrában szerzett góllal nyertünk a Technoroll Teskánd KSE otthonában az NB III. Nyugati csoportjának 22. fordulójában.

 

Azzal a nem titkolt szándékkal utaztunk a tabella hátsó felében tartózkodó Technoroll Teskánd KSE otthonába, hogy elhozzuk a három pontot, s megszerezzük az első tavaszi győzelmet. Vezetőedzőnk, Horváth Rudolf, próbálta még támadóbbá tenni a csapatot, így a télen visszatérő támadónk, Hampuk Ádám is kezdőként kapott lehetőséget, aki Pintér Norberttel karöltve rohamozott a csatársorban. Az első percektől kezdve próbáltunk dominálni a mérkőzésen, azonban az első helyzet a hazaiak előtt adódott egy pontrúgás után, melynek végén Szabó Martin elé került a labda, aki öt méterről mellé belsőzött. A folytatásban viszont a teskándi kapu forgott veszélyben, de előbb Ekker Milán, majd Hampuk Ádám lövését is védte Pergel Dávid. A mezőnyfölényünkből a játékrész hajrájában tudtunk előnyt kovácsolni, amikor is Ekker Milán a jobb szélről indulva betört a tizenhatoson belülre, majd szépen tekert a jobb alsóba (0–1). Az örömünk azonban nem tarthatott sokáig: egy nagyon hasonló szituáció után Szabó Martin nagy erővel lőtt a jobb felsőbe (1–1), így a maradt a döntetlen a szünetre.

A második félidőre sem változott a játék képe, többet birtokoltuk a labdát, folyamatosan nyomás alatt tartottuk az ellenfelet, de a kapu előtt kevés veszélyt tudtunk kialakítani. A hajrába lépve a cseréknek köszönhetően még támadóbbá vált csapatunk, majd az utolsó percekben sikerült feltörni a szervezett hazai védelmet. Hampuk Ádám kapott jó indítást Szederkényi Ádámtól, középre gurított, ahol Borbély Ákos került helyzetbe, de ő még tovább tette a labdát Pintér Norberthez, aki egy csel után gurított a bal alsóba (1–2).

A hosszabbítás perceiben akár növelhettük is volna az előnyt, de Hampuk Ádám szabadrúgása után nagy bravúrt mutatott be Pergel kapus, de így is sikerült visszavágni az őszi vereségért, s ami még fontosabb: megszereztük az első tavaszi győzelmet.

 

Horváth Rudolf: – Három-négy nagy helyzettel kezdtük a mérkőzést és bár ezek még kimaradtak, de érett a gólunk, ami végül meg is született. A pálya talajához képest jól játszottunk, viszont az ellenfél a semmiből, egy extra egyéni megmozdulás után egyenlített. A második félidőben egy fokozattal feljebb kapcsoltunk, felbillent a pálya, de a helyzetek csak az utolsó negyed órában jöttek, főként a cserejátékosoknak köszönhetően, akik jól szálltak be a mérkőzésre. Sokat tettünk az első tavaszi győzelemért, s úgy gondolom kijárt nekünk, hogy most ne énekeljék ki a szánkból a sajtot.

 

Pergel Attila: – Teljesen átalakult, sokkal fiatalabb lett a csapatunk az őszhöz képest, azonban végig fegyelmezetten játszottunk. Minden pontra nagy szükségünk van a bent maradáshoz, most is szerezhettünk volna, ha a végén sikerül berúgnunk a ziccerünket, de ezt követően lekontrázott minket a Kaposvár. Az volt a célunk, hogy a végig fegyelmezetten védekezzünk, s ebből vezessünk kontrákat, de a második félidőben sok labdát adtunk el a középpályán.

 

Technoroll Teskánd KSE–Kaposvári Rákóczi FC 1–2 (1–1)

Teskánd, 100 néző. V.: Gáspár A. (Gyürüsi P., Farkas G.).

Technoroll Teskánd KSE: Pergel D. – Sipőcz, Bedő, Vert, Kovács Z. – Hetesi – Szabó M., Kiss Á., Szinay (Bekő, a 68. percben), Horváth J. – Bontó. Vezetőedző: Pergel Attila.

Kaposvári Rákóczi FC: Ipacs – Harsányi (Borbély, a 68. percben), Heil, Gál, Böndi – Ekker, Kocsis B. (Szederkényi, a 68. percben), Kálmán Sz. (Mayer Máté, a 75. percben), Bíró D. (Zólyomi, a 29. percben (Pintér M., a 68. percben)) – Hampuk, Pintér N. Vezetőedző: Horváth Rudolf.

Gólszerzők: Szabó M. (a 45. percben), illetve Ekker (a 39. percben), Pintér N. (a 86. percben).