Mint arról beszámoltunk, csapatunk 2–1-es sikert aratott a bajnoki főpróbán az osztrák SV Mattersburg ellen. Együttesünk edzőjét, Waltner Róbertet erről, valamint a török edzőtáborról is kérdeztük.
Győzelmet arattunk a főpróbán, hogy értékeled a látottakat?
Waltner Róbert: Tudatosan, még tavaly novemberben esett a választásom arra, hogy a Mattersburg ellen játszunk felkészülési mérkőzést. Ismerem az osztrák csapatokat, tudom, hogy milyen stílust képviselnek, ezért szerettem volna felmérni az erőnket. Egy nagyon jó meccset sikerült végül játszanunk, amin végig nagy volt az iram. Az osztrákok erősek abban, hogy belemennek a párharcokba, felvállalják az ütközéseket, így kíváncsi voltam arra, hogy felvesszük-e a versenyt a test a test elleni harcban. Nagyon pozitív a véleményem a mérkőzésről, mert jobban is játszottunk, mint a Mattersburg. Azokban a dolgokban, melyekben az osztrák foci jobb, mint a magyar ezen a meccsen sikerült felvennünk a versenyt.
2009 és 2012 között 68 mérkőzésen léptél pályára a Mattersburg színeiben, ezeken pedig 18 gól szereztél. Milyen érzés volt visszatérni?
Waltner Róbert: Még most is a hatása alatt vagyok. Amikor itt játszottam éreztem, hogy szeretnek és ezúttal még hatványozottabban ezt éreztem, így még jobban értékelem azt, amit akkor kaptam tőlük. Mindenki megölelt, érdeklődött, kérdezett, így nagyon különleges nap volt számomra. Kölcsönös ez a szeretet, hiszen megkedveltem mindenki az itt töltött három év alatt.
Törökországban edzőtáboroztatok az elmúlt napokban. Hogy értékeled az ott töltött időt, s az ezalatt lejátszott mérkőzéseket?
Waltner Róbert: Nagyon jó volt az edzőtábor és minden szempontból hasznos. A hangulat remek volt, jó körülmények között, jó pályákon készültünk, jó meccseket játszottunk. A csapat mérkőzésről-mérkőzésre fejlődött, a taktikai utasításokat maximálisan végrehajtották a játékosok. Fontos volt a felkészülés szempontjából, hiszen a közösség még jobban összekovácsolódott, pedig erre eddig sem lehetett panasz.
Eddig két új igazolást jelentettetek be Igors Tarasovs, valamint Dinko Trebotic személyében. Mi a véleményed róluk?
Waltner Róbert: Igors Tarasovson látszik, hogy jó állapotban van. Nagyon tetszik a játéka, valamint az, ahogy beilleszkedett a csapatunkba. Már két nap után otthonosan érezte magát, hamar beilleszkedett. Bízom benne, hogy erősítés lesz a számunkra. Trebotic egy jó játékos, aki játszott már Magyarországon. Ő más fizikai állapotban van, mint Igors, így neki egy kicsit több idő kell, de megteszünk minden annak érdekében, hogy minél előbb arra a szintre hozzuk, hogy segíteni tudjon.