A bajnoki címre is esélyes MTK Budapest otthonában vendégeskedik a Kaposvári Rákóczi élvonalbeli együttese szombaton délután 15 órától a Soproni Liga 8. fordulójában. A zöld-fehérek csapatkapitánya Zahorecz Krisztián honlapunknak elmondta, hogy ponttal, pontokkal szeretnének hazatérni a budapesti túráról.

 – Egy szervezett, fiatal csapat ellen lépnek pályára, akik ráadásul a bajnokságban is jól szerepelnek. Mivel lehetne megfogni őket?
– Tán közhely, de nagyon egyszerű választ adok kérdésre#!# gólt kell lőnünk! Úgy érzem még a pontszerzéshez is legalább egy alkalommal be kell vennünk az MTK kapuját.

– Mi az oka az elmúlt három forduló góltalanságának?
– Még azt sem mondhatom, hogy kihagyjuk a helyzeteinket, ugyanis az elmúlt meccseken ziccert is alig tudtunk kidolgozni. Sok futásra, több mozgásra lenne szükség a megfelelő számú lehetőség kialakítására.

– Hogyan készültek az MTK elleni mérkőzésre?
– Hétfőn és kedden kemény terhelést kaptunk, ami remélem meghozza majd hatását a hétvégén. Szerdától már inkább a taktikai dolgokra koncentráltunk.

– Hogy érzi, mi a jelenlegi MTK legnagyobb erőssége?
– Bármikor is játszottunk a fővárosiakkal, mindig jó csapatot alkottak. Most úgy gondolom, ismét beérett egy tehetséges, fiatal gárda Garami József kezei alatt. Egy biztos, nagyon masszív, komoly erőt képviselő együttes vár ránk szombaton.

– Lesz-e hiányzója a Rákóczinak a szombati mérkőzésről?
– Nem tudok róla.

– Nyernek?
– Mi mindig a három pontért megyünk ki a pályára, így lesz ez szombaton is!