Pavlovic hetekre kidőlt a sorból

A Vasas elleni remek siker után hétfőn újra munkába álltak a Kaposvári Rákóczi labdarúgói. A labdarúgó NB I éllovasa már a Paks elleni hazai találkozóra készül. Úgy tűnik, Bojan Pavlovic nem csak a hétvégi találkozót kénytelen kihagyni, ugyanis combizomszakadása miatt hetekre kidőlt a sorból.

Súlyos vereség Szentlőrincen

Súlyos vereséget szenvedett az NB III Dráva csoportjában a Szentlőrincre utazó Rákóczi II. csapata. A hazaiak gyors két találata után még emberhátrányba is került az együttes, és végül öt góllal alulmaradt, éppen úgy, mint tavaly ősszel.

Rákóczi U13, U15#!# Négyből négy!

Nem mostanában fordult az elő, hogy az NB I-es bajnokságot két kaposvári utánpótlás korosztály is négy győzelemmel kezdje. A bravúrt Major Gábor U15-ös és Konrád László U13-as együttes vitte véghez. A két gárda a 4. fordulóban a nagy rivális PMFC csapatait is megverte. Utánpótlás körképünk a Somogy Sportja hetilap segítségével készült.

Nézze meg, mit mondott Dellacasa és Sisa!

Nézze meg, mit mondott a két tréner, Giovanni Dellacasa és Sisa Tibor a Vasas-Rákóczi mérkőzést követő sajtótájékoztatón! Honlapunk ezúttal is HD-minőségű videót készített az eseményről!

Bravúr Angyalföldön

Tovább folytatta remek őszi szereplését a Kaposvári Rákóczi élvonalbeli futballcsapata. Sisa Tibor legénysége a pontvadászat 6. fordulójában a Budapesti Vasas otthonában lépett pályára, és 3-1-es győzelmet aratott. A végig szakadó esőben lejátszott találkozón a somogyiak a 14. percben már két góllal vezettek, és az izgalmas második félidőt követően végül megverték a végére kilenc főre fogyatkozott piros-kékeket. 

Győzni megy Budapestre az újdonsült apuka

Önbizalommal teli nyilatkozatot adott honlapunknak Grúz Tamás, a Kaposvári Rákóczi hátvédje. A futballista a három pont megszerzését sem tartaná meglepetésnek a pénteken 17 órakor kezdődő mérkőzésen.

Sérültek és betegek a csapatban

Jó hangulatú, őszinte beszélgetés kerekedett a Kaposvári Rákóczi Szurkolói Baráti Köre által szervezett ankéton. A bajnokság első öt fordulóját értékelő összejövetelen Sisa Tibor vezetőedző minden kérdésre válaszolt. A csapat közben már a pénteki, Vasas elleni bajnokira készül.

A vezetőedző válaszol

Szerdán 18 órától, hagyományteremtő szándékkal, a szezon közben tart szurkolói ankétot a Kaposvári Rákóczi Szurkolói Baráti Köre. A drukkereket az Inkubátor Házba (Kaposvár, Ond vezér u. 1.) várják, ahol Sisa Tibor vezetőedző válaszol a kérdésekre.

Sisa Tibor hosszú távra tervez Kaposváron

Imád tanítani, Tatabányáról még minden nap hazajárt, s így az iskolától sem kellett elbúcsúznia, Kaposvárról azonban ez már kivitelezhetetlen. Vas András interjúja Sisa Tiborral a sonline.hu-n jelent meg.

Győzött a Rákóczi U19 a Nyírsuli ellen

Remekelnek a Kaposvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia U15-ös és U13-as csapatai. A harmadik forduló után mindkét korosztály az NB I-es tabella Nyugati csoportjának élén áll három-három győzelemmel. Legutóbb Szekszárdon vendégeskedtek a zöld-fehérek és a Major Gábor irányította együttes 4-0-ra, míg a Konrád László vezette U13-as gárda 3-1-re nyert a tolnai megyeszékhelyen. Megszerezte első győzelmét a kiemelt bajnokságban szereplő kaposvári U19-es korosztály is. Utánpótlás körképünk a Somogy Sportja hetilap segítségével készült.

A Rákóczi nyerte a megyei rangadót

A 19 esztendős hátvéd, Vadas Zalán gólja három pontot ért a Rákóczi II. gárdájának az NB III Dráva-csoportjának hétvégi fordulójában a Nagyatád elleni megyei rangadón.

Nyugodt hét, némi lázzal

Ezen a héten nem rendeznek fordulót a labdarúgó NB I-ben, de a kaposváriak természetesen nem pihennek, hanem szorgalmasan készülnek az előttük álló további feladatokra.

Fő támogatók









Támogatók

Accanto

H&D






Médiapartnereink