A feljutásra esélyes Credobus Mosonmagyaróvári TE ellen kezdi meg szereplését vasárnap 19 órakor az NB III. Nyugati csoportjában az újjáalakuló, sok saját nevelésű játékosra alapozó csapatunk.

 

Megfiatalított csapatunk elé rögtön egy nehéz ellenfelet gurított a sors, hiszen a mosonmagyaróváriak érkeznek a Rákóczi-stadionba, akik az előző szezonban az ezüstérmet szerezték meg, ezúttal pedig az aranyért szállnak harcba.

– Bár Mosonmagyaróváron kimondták, hogy a feljutás a cél, de mi senki ellen sem fogunk feltett kézzel kimenni a pályára – fogalmazott Zvara Dávid, csapatunk középpályása. – Mindig a soron következő meccsre kell koncentrálnunk, most úgy hozta a sors, hogy a bajnokság egyik favoritja ellen kell kezdenünk. Ebből jó is kisülhet, hiszen azért dolgozunk, hogy okozzunk meglepetést, akár már az első fordulóban.

– Várom a Mosonmagyaróvár elleni nyitófordulót – mondta Lakatos Gergő, aki korábban futballozott a kisalföldi csapatban is. – Egy hajtós mérkőzésre számítok, ahol mindent megteszünk a győzelemért. Az ellenfélnél is bőven volt játékosmozgás, úgy gondolom, hogy ők is átalakulóban vannak.