A Magyar Labdarúgó-szövetség Kánai úti székházában elkészítették a Magyar Kupa 2. fordulójának sorsolását, amely előtt keleti és nyugati csoportra osztották a résztvevőket. Ebben a körben már az NB I-es csapatok is bekapcsolódnak a sorozatba, leszámítva a nemzetközi kupában érdekelt Debrecent, Videotont és Budapest Honvédot. A meccseket szeptember 26-án 15.30-kor rendezik. A Rákóczi az NB II-es Gyirmóthoz utazik majd, amellyel nem először találkozik a Magyar Kupában. 

A 2007/2008-as idényben a négy közé jutásért játszott a két együttes. A kaposváriak akkor kettős győzelemmel jutottak tovább az elődöntőbe, amely a klub eddigi legszebb Magyar Kupa eredménye. Az első mérkőzésre Gyirmóton került sor, ahol 4-2-re győzött a Rákóczi, Pintér, Grúz, Oláh és Nikolic találataival. A visszavágó 3-0-s hazai sikert hozott, góljainkat Szakály D., Zahorecz és Alves szerezték.

A 2009/2010-es sorozatban a legjobb 32 csapat között csapott össze a két gárda. A házigazda Gyirmót szerezett vezetést az első félidőben, a másodikban Balázs Benjámin egyenlített. 1-1-es döntetlent követően hosszabbításra, majd tizenegyesrúgásokra került sor. Milinte két büntetőt is hárított, a mindent eldöntő találatot pedig Nemanja Nikolic szerezte. 

Az elmúlt szezonban a Rákóczi II. fogadhatta a gyirmótiakat , ezúttal is a legjobb 16 közé jutás volt a tét. Az NB III-ban szereplő csapatunk Major (2) és Vadas góljaival 3-2-re verte jóval esélyesebb ellenfelét.