Egy idegenbeli győzelem és egy hazai vereség után újra saját otthonában bizonyíthat a Rákóczi formálódó együttese. Sisa Tibor legénysége az NB I. harmadik fordulójában a Szombathelyi Haladást látja vendégül, a találkozó szombaton 19 órakor kezdődik.

Nem volt szerencséje a kaposvári gárdának az Újpest elleni összecsapáson. A lelkes, jó játék és a kidolgozott helyzetek ellenére gól és pont nélkül maradt a társaság. Természetesen a tanulságai is megvoltak a kilencven percnek, amit a szakmai stáb már ki is elemzett és meg is beszélt a játékosokkal. Az eddigi tétmeccseken kiderült, hogy fizikailag jó állapotban van a csapat, és az is látható, hogy a vezetőedző milyen játékot remél és milyen taktikai elképzelések megvalósítását várja el tanítványaitól. Sisa Tibor abban bízik, hogy az együttes a megkezdett úton halad tovább, és ennek meg is lesz majd az eredménye.

A fiúk a héten szorgalmasan gyakoroltak és már készülnek a következő ellenfélre. A munkát kisebb sérülések nehezítették#!# Pedro és Hegedűs Dávid sem teljesen egészséges, de hírek szerint mindketten rendbe jönnek a hétvégére.

A Haladás elleni találkozó szombaton 19 órakor kezdődik a Rákóczi Stadionban.