Szombaton újra hazai pályán bizonyíthat a Kaposvári Rákóczi. A Haladás érkezik a cukorgyári gödörbe. A labdarúgó NB I hétvégi fordulójában a Szombathelyi Haladás érkezik Somogyba, és a fiúk nagyon szeretnék megszerezni első hazai győzelmüket. A vendégeknél edzőváltás történt a felkészülés vége felé, ami nem könnyíti meg a kaposváriak helyzetét.

A Haladást újra Csertői Aurél irányítja, miután Róth Antal az utánpótlás válogatotthoz távozott. A szombathelyiek az első fordulót kihagyták, mivel a Szolnok helyett a Werder Bremennel vívtak inkább edzőmeccset. A kaposváriak trénere szerint kemény meccs várható.

– Csertői Aurél és csapatai ellen már játszottam pár mérkőzést, nagyon agresszív csapata van, tudom, mire számíthatok vele kapcsolatban, hetedikek voltak tavaly, jó csapat, okos játékos-politikával az összes tehetséges utánpótláskorú játékost le tudták igazolni, és egyre jobb lesz így a csapatuk – vázolta Sisa Tibor vezetőedző, Kaposvári Rákóczi FC.

A kaposváriak tudják, hogy oda kell tenni magukat, ráadásul az Újpest elleni hazai vereség után mindenképpen kellene a győzelem.

– Fel kell venni a harcot, így van most is, erős csapat a Haladás, az edzőnk fel is hívta a figyelmet arra, hogy lesz bőven adok-kapok – fogalmazott Zsolnai Róbert. – Mi mindenképpen győzni szeretnénk, nem hiszem, hogy sok gól lesz, de ne legyen igazam, a nézők miatt remélem, hogy sok gól lesz.

A szombathelyiekkel az elmúlt években mindig nagyon harcos, szoros mérkőzést sikerült játszani, Csertői Aurél, a vendégek mestere szerint most sem lesz másképpen.

– Láttam a Kaposvárt, nagyon agresszívan futballozik, a fiatalok is jól játszanak, otthon meg különösen nehéz őket megverni, én bízom abban, hogy vissza tudjuk verni a rohamokat és eredményesek tudunk lenni – közölte Csertői Aurél a Haladás vezetőedzője.

Sisa Tibor úgy érzi, egy-egy villanás dönthet, és ezt akár egy hátvéd is megoldhatja.

– Nagyon bízom benne, hogy megtörténik az a villanás, amit várunk. A taktika fontos dolog, de nem sértődök meg, ha a jobbhátvéd kicselez mindenkit, és rúg egy gólt, örülni fogunk neki… Nincsenek megkötve a kezek, de fegyelmezettnek kell lenni, és ezen felül pluszokat kell adni – tette hozzá Sisa.

Sérültek mindkét oldalon akadnak, eltiltott nincs a kaposvári csapatban. A szombaton 19 órakor kezdődő mérkőzésről online közvetítésben számol be Somogy videós hírportálja, a kapos.hu és a sonline.hu oldal, valamint élőben közvetít a Csaksport Médiaközpont is. A Kapos Televízióban vasárnap este fél 8-tól láthatják felvételről az összecsapást.