A Merkantil Bank Liga kilencedik fordulójában a listavezető Debreceni VSC érkezik a Rákóczi-stadionba. A szerdán 16.30 órakor kezdődő összecsapásra ezúton is kérjük a szurkolóinkat, hogy hozzanak magukkal szájmaszkot, illetve tartsák a szociális távolságot.

 

Az éllovas DVSC gárdája érkezik az újabb hétközi fordulóban csapatunk otthonába. Nem is oly régen még az első osztályban találkoztak egymással a felek, azóta viszont számos dolog megváltozott mind a két csapat háza táján.

Együttesünk az előző fordulóban, a Budaörs SC ellen szerezte meg első sikerét az idei szezonban, amivel a tizenkilencedik helyről a tizenhatodikra lépett fel.

– Az mindig jól jön, amikor győz a csapat, mert ez önbizalmat ad a játékosoknak – mondta Várhidi Péter, a Kaposvári Rákóczi FC vezetőedzője. – Azonban én elsősorban nem azt tartom szem előtt, hogy az előző fordulóban milyen eredményt értünk el, hanem a következetességet. A győzelem ellenére is elég nagy még a lemaradásunk, így először annak örülnék, ha a játékosok folyamatosan adnák vissza az elképzeléseimet a pályán. Ha ez sikerül, akkor javulni fogunk és ez remélhetőleg komoly eredményeket hoz majd magával. A Debrecen elleni mérkőzés még nem az lesz, amin bármi lemérhető. A játékosoktól azt a hozzáállást és fegyelmezettséget várom el, amit a Budaörs ellen mutattak. Az egyéni képességek azonban bármikor befolyásolhatnak egy mérkőzést. Ezt azonban ki is kell vinni a pályára. Szerencsére a futball nem arról szól, hogy minden héten ugyanazt a teljesítményt lehet letenni az asztalra, így bizakodóan várjuk a mérkőzést. Nekünk is vannak erényeink, ezekre szeretnénk építeni, ugyanakkor tudjuk, hogy vannak olyan dolgok, amik miatt elbukhatunk. Ezekre szeretnénk odafigyelni, hogy nem következhessenek be. A Debrecen egyelőre előttünk jár. Ugyanazzal az edzővel, Kondás Elemérrel dolgozik az előző szezon vége óta és folyamatos javulást mutat a játékuk.