Az SC Sopron ellen aratta első győzelmét csapatunk a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság Nyugati csoportjának ötödik fordulójában.

 

Az kezdősípszó elhangzását követően lehetett érezni, hogy csapatunk a három pontért lépett pályára, ugyanis már az első támadás, nagyjából fél perc után következhetett egy szögletsorozat. Zvara Dávid háromszor is középre tekerhette a labdát, s a harmadik után érkezett is a vezető találat: Mayer Milán két méterről fejelt a kapu bal oldalába. A bátor kezdés meghozta az eredményét, majd a félidő derekán, kis híján megduplázta az előnyt csapatunk. Előbb János Norbert fejelhetett volna könnyedén gólt, hiszen remek átadást kapott Bíró Dominiktől, de négy méterről, ajtó-ablak helyzetben fölé fejelt, majd egy újabb veszélyes szöglet után Harsányi Dániel fejesét tolta ki a léc alól Horváth Brúnó. A szünet előtti percekben majdnem megbosszulták magukat a kihagyott lehetőségek, azonban Pogacsics Krisztián gondoskodott arról, hogy maradjon az egygólos vezetés, hiszen óriási bravúrral kitolta Krizsonits Mátyás jobb alsóba tartó veszélyes lövését.

A szünetben János Norbertet Kondor Kristóf váltotta, aki az átigazolási időszak utolsó óráiban csatlakozott a kerethez. A második félidőben a vendégek átvették az irányítást, de nem igazán találták a fogást csapatunkon, amely olykor szép támadásokat vezetve alakított ki kisebb-nagyobb helyzeteket. A gólhoz legközelebb Harsányi Dániel állt, aki egy szabadrúgás után kapásból vette célba a kaput, de éles szögből, estébe leadott lövése elment keresztbe. A hajrában aztán Bíró Dominik bebiztosította csapatunk számára a három pontot: Zvara Dávid jobb oldalról érkező szabadrúgására Gál Mátyás robbant be, fejesét nagy bravúrral ütötte ki Horváth Brúnó, de kipattanót Bíró Dominik a hálóba vágta, így a lelátóról jogosan zúgott a szép volt fiúk!

 

Nagy Tamás: – Ezt a győzelmet már kiérdemelte a csapat az elmúlt hetekben végzett edzésmunkájukért. Folyamatosan fegyelmezetten dolgoznak, de a pályán még néha hiányoznak a jó döntések, azonban nincs kétségem afelől, hogy mindig a legjobbat akarják. Élvezetes mérkőzést játszottunk, mind a két csapat nyíltan futballozott. Hálás vagyok a szurkolóknak, akik a nehézségeink ellenére is kitartanak a csapat mellett.

 

Németh Norbert: – Nehéz értékelni a mérkőzést, hiszen számunkra az volt a legfontosabb, hogy a hosszú utazás után az elején ne kapjunk gólt, erre már az első percben hátrányba kerültünk. Egész héten készültünk az ellenfél pontrúgásaira, pontosan tudtuk, hogy mi fog történni, mégis két gólt kaptunk belőle, így nem könnyű megemészteni a vereséget.

 

Kaposvári Rákóczi FC–SC Sopron 2–0 (1–0)

Kaposvár, Rákóczi Stadion, 300 néző. V.: Szommer (Keszthelyi, Rózsás).

Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics – Harsányi D., Gál, Lakatos G. – Czuczi (Zólyomi, a 83. percben), Zvara, Palkovics (Eleven, a 89. percben), Borbély – János N. (Kondor, a szünetben), Mayer M. (Fehérvári, a 89. percben), Bíró D. (Orsós D., a 89. percben). Vezetőedző: Nagy Tamás.

SC Sopron: Horváth B. – Jakab G. (Gere, a 76. percben), Baranyai, Koronczai – Pető, Holzmann, Tóth A., Sipos B. (Kalmár D., az 58. percben), Csomós (Gáncs, az 58. percben ) – Kustor, Krizsonits (Füleki, a 64. percben). Vezetőedző: Németh Norbert.

Gólszerzők: Mayer M. (a 2. percben), Bíró (a 84. percben).

Sárga lap: Borbély (az 59. percben), Fehérvári (a 91. percben), illetve Gáncs (a 76. percben).