Záporoztak a gólok az elmúlt heti utánpótlás mérkőzéseken. A legeredményesebb csapatnak a Rákóczi U13-as gárdája bizonyult, amely két idegenbeli rangadót is megnyert az NB I-es pontvadászat Nyugati csoportjában. Az országos kiemelt bajnokságban szereplő U19-es és U17-es kaposvári korosztály közül csak az idősebbek tudtak pontot szerezni Nyíregyházán, viszont a másodosztályban játszó U18-as és U16-os csapat is könnyedén nyert a Kozármisleny vendégeként, az U14-esek pedig kilenc gólt hintettek a Lenti ellen. Utánpótlás körképünk a Somogy Sportja hetilap segítségével készült.

NB I-es utánpótlás bajnokság

U19 Nyíregyháza-K.Rákóczi 1-1 (1-1)
Rákóczi#!#
Ferenczi – Kuckó, Major, Vadas, Ferencz, Horváth A., Horváth T., Bálint, Kulcsár, Czonev, Dobos. Csere#!# Rittinger, Bakos. Edző#!# Major Gábor
Gólszerző#!# Dobos (31.).
Major Gábor#!# Hiába játszottunk a mérkőzés egésze folyamán mezőnyfölényben, a mérsékelt támadójáték miatt meg kellett elégednünk az egy ponttal, amit nem megszerteztünk, hanem inkább kettőt itt hagytunk.

U17 Nyíregyháza-K.Rákóczi 2-1 (1-1)
Rákóczi#!#
Sztropkó – Kirchner, Páger, Mikola, Garai, Böjte, Horváth Á., Matucza, Kiss A., Vaszilkó, Németh P. Csere#!# Bogdán, Szili, Balogh M. Edző#!# Richter Sándor
Gólszerző#!# Vaszilkó
Richter Sándor#!# Hat és félórás út után játékra és labdarúgásra teljesen alkalmatlan környezetben 89 percig tartó mérkőzésen egy tizenegyessel kaptunk ki egy olyan találkozón, ahol a futballra még csak emlélkeztető jelek sem voltak, nem a játékosok miatt. Nem érdemeltük vereséget, bár győzelmet sem.

U15 ZTE-K.Rákóczi 3-1 (2-1)
Rákóczi#!# Veriga – Rafael, Szenászna, Somogyi, Hadaró, Nagy K., Hampuk, Mayer, Zrinyi, Kutika, Kovács B. Csere#!# Csáki, Törzsök, Mátyás, Kiss G., Stan. Edző#!# Bőzsöny János
Gólszerzők#!# Kovács B., Mayer.
Piros lap#!# Hampuk (34.).
Bőzsöny János#!# Három nap alatt nagyot változott a világ, a csapat az idény legjobb játékát nyújtva szenvedett vereséget, annak ellenére, hogy a futball minden elemében felülmúlta ellenfelét, de a külső erők nem tették lehetővé a pontszerzést sem. A Zalaegerszegen mutatott játék méltó csapatunkhoz és a klubhoz, ami eredménnyel is fog párosulni.

U15 Pápa-K.Rákóczi 1-1 (1-1)
Rákóczi#!#
Veriga – Rafael, Szenászna, Somogyi, Hadaró, Törzsök, Hampuk, Mayer, Fellai, Kutika, Kovács A. Csere#!# Csáki, Stan, Mátyás, Vadász. Edző#!# Bőzsöny János
Gólszerző#!# Mayer
Bőzsöny János#!# A tabellára tekintve intézte el csapatunk ezt a mérkőzést, ezért rossz felfogásban játszva pontokat vesztettünk.

U13 ZTE-K.Rákóczi 1-4 (0-1)
Rákóczi#!#
Borsi – Csendes, Gulyás, Vadas, Ujhelyi, Orgyán, Nagy K., Nagy L., Prukner Á., Richter, Grabarics. Csere#!# Gyüre, Kis G. Edző#!# Petrók Viktor
Gólszerzők#!# Richter 4.
Petrók Viktor#!# Egy hét alatt a harmadik mérkőzést játszottuk, és a csapat megmutatta, hogy nemcsak játékban és erőnlétben, hanem odafigyelésben is jobb volt, így visszavágott az őszi 3-1-es vereségért a ZTE-nek.

U13 Pápa-K.Rákóczi 1-3 (0-0)
Rákóczi#!#
Borsi – Csendes, Gulyás, Vadas, Proszenyák, Orgyán, Nagy K., Nagy L., Prukner Á., Richter, Grabarics. Csere#!# Ujhelyi, Horváth F., Király, Gyüre, Vig, Kis. Edző#!# Petrók Viktor
Gólszerzők#!# Richter, Orgyán, Grabarics.
Petrók Viktor#!# A nagyon nagy meleg ellenére a csapat jól és eredményesen játszott, így meg tudta szerezni a győzelmet.

NB II-es utánpótlás bajnokság

U18 Kozármisleny-K.Rákóczi 1-4 (0-2)
Rákóczi#!#
Vass – Fehér, Peszt. Nagy G., Strublics, Balogh B., Pajor G., Böröczky, Pajor P., Ferenc, Laczkó. Csere#!# Závec, Kocsis, Strángli, Tukszár. Edző#!# Miovecz Zoltán
Gólszerzők#!# Ferenc, Böröczky, Fehér, Laczkó.
Miovecz Zoltán#!# Arra kell megoldást találnunk, hogy ezeket a hetente tapasztalt hullámzásokat középútra tereljük, és akkor sokkal eredményebbek leszünk.

U16 Kozármisleny-K.Rákóczi 1-4 (0-1)
Rákóczi#!#
Sánta – Dobos, Darabos, Kolumbán, Gelencsér, Lőrincz, Korona, Pallósi, Garai, Kuti, Orosz. Csere#!# Szerelem, Andermann, Niklai. Edző#!# Horváth Zoltán
Gólszerzők#!# Kuti 2, Orosz, Garai.
Horváth Zoltán#!# Megérdemelt a győzelmünk.

U14 K.Rákóczi-Lenti 9-1 (5-1)
Rákóczi#!# Bódis – Sebestyén, Kiss Bálint, Kozics, Cser D., Mayer, Mátyás, Andermann, Kiss Bence, Murvay, Neubauer. Csere#!# Weimann, Kovács B., Schán, Pfaff, Kiss F. Edző#!# Gáspár András
Gólszerzők#!# Kozics 4, Mátyás 2, Cser, Neubauer, Kiss.
Gáspár András#!# Gratulálok a játékosaimnak, mert a mai nap végre a jó játékhoz eredményesség is párosult.

U12 K.Rákóczi-Lenti 5-6 (2-1)
Rákóczi#!#
Horváth – Hujbert, Bodó, Perák, Király Á., Ozorai S., Keszthelyi, Horváth F., Nagy M., Ozorai B., Vajda. Csere#!# Ignác, Farkas. Edző#!# Konrád László
Gólszerzők#!# Ozorai S. 2, Vajda 2, Ozorai B.
Konrád László#!# Szenzációs támadójátékot produkáltunk, és katasztrofális védekezést, aminek ez lett a végeredménye…