A Rákóczi szlovák kapusa lett a csapat legjobbja az őszi idényben a sportnapilap hagyományos játékosrangsora alapján. A 31 esztendős Lubos Hajdúch a nyáron szerződött Kaposvárra, és a beilleszkedés nehézségei után az együttes egyik alapemberévé nőtte ki magát. Tizenhárom bajnoki találkozón őrizte a zöld-fehérek kapuját, és kiegyensúlyozott, megbízható teljesítményt nyújtott. 

A kaposvári futballcsapat hálóőreivel Házi László foglalkozik, aki hosszú évek óta végez kiváló munkát ezen a területen. Lubos Hajdúch  júliusi érkezése új kihívást jelentett#!# először került az egykori Rákóczi-labdarúgó kezei alá külföldi játékos. 
– Valóban ez egy új feladat elé állított engem is – mondta honlapunknak Házi László. – Az összhangot az elején nehezen találtuk meg, ő volt új ember, így először nekünk kellett segíteni őt. Jó partner volt, ami aztán a szezonján már meg is látszott. Úgy gondolom, egy csapat szinten nem jó szereplésben ő kimagaslót nyújtott, ez az osztályzataiból is kiderül. Sok erénye van#!# nagyon jól jön ki a kapuból, határozottan és magabiztosan. Ahhoz képest, hogy ilyen magas, egy gyors kapusnak számít, és a gyors labdákra is hamar leér. Összességében egy rutinos, jó kapust tudtunk igazolni a nyáron.

A Nemzeti Sport őszi osztályzata alapján Hajdúch lett a Rákóczi legjobbja, a kapusok rangsorában pedig a hetedik helyet szerezte meg. A 31 esztendős szlovák hálóőr korábban Görögországban és Lengyelországban is megfordult, a nyáron pedig kétéves szerződést kötött a somogyiakkal. A 196 centis labdarúgó 13 bajnoki mérkőzésen őrizte a Rákóczi kapuját, és fokozatosan lendült formába. Az első mérkőzéseken még nem volt könnyű irányítania a védelmet, de ma már ez sem okoz problémát.

– A csapat nem zárt túl jó őszt, de úgy érzem, hogy sok mérkőzésen jól játszottunk -fogalmazott Lubos Hajdúch. – A fő gond az, hogy több nyerhető meccs döntetlennel ért véget. Két-három győzelemmel lehetne több, és akkor sokkal jobb lenne a hangulatunk. Az eddigi tapasztalataim alapján a magyar futball színvonala hasonló a szlovákhoz, annyiban viszont feltétlenül jobb itt a helyzet, hogy több néző jön ki a meccsekre. 
Az idegenlégiós elárulta#!# eddigi pályafutása során most dolgozik a legjobb kapusedzővel, ami a teljesítményén is meglátszik. Hajdúch a családjával együtt él Kaposváron.

– A város tetszik, a családom is szereti itt lenni. Feleségem és a lányom is jól beszél magyarul, én még csak szavakat tudok, de szorgalmasan tanulok – árulta el Lubos, aki korábban öt alkalommal lépett pályára a szlovák válogatottban, és hazájában már nyert bajnokságot és kupát is. A 2011/2012-es évadban pedig a kaposváriakkal szeretne szép sikereket elérni.
 
 
Jár a gratuláció a kapott gól nélküli Vasas-meccs után