U21-es válogatottunk november 15-én, kedden Olaszországban játssza le soron következő Eb-selejtezőjét. Róth Antal keretében ezúttal is helyet kapott Balázs Benjámin, a Rákóczi FC támadó középpályása, aki hétfőn utazik a telki edzőtáborba.

Balázs BenjáminMindkét válogatott a negyedik mérkőzését játssza a sorozatban, de míg a házigazda olaszok eddigi három meccsüket megnyerték, a mieink egyelőre nem szereztek pontot. A két csapat szeptember 6-án, Székesfehérváron egyszer már megmérkőzött egymással, akkor az olaszok 3-0-s győzelmet arattak. A mieink ezt követően Törökországban közel jártak a pontszerzéshez, de végül szoros meccsen 2-1-es vereséget szenvedtek. A november 15-i, casaranói mérkőzésen válogatottunknak bravúrra lenne szüksége a pontszerzéshez.
 
– Az itthon lejátszott olasz meccsből kiindulva nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei – mondta az mlsz.hu-nak Róth Antal. – A székesfehérvári találkozó tükröt tartott saját játékunk elé, a játékosaim láthatták, hogy mi az, amit alapvetően másképp kell csinálni, hogy nőjenek az esélyeink egy nálunk komolyabb játékerőt képviselő csapat ellen. Azon a találkozón az első húsz percet leszámítva a csapatjátékunk nem közelítette meg az elvárt szintet, fegyelmezetlenül játszottunk, és ennek vereség lett a vége. Az ilyen meccseken kizárólag akkor lehet esélyünk, ha kilencven percen keresztül meg tudjuk őrizni a fegyelmezettségünket. A törökök elleni mérkőzésen képesek voltunk erre, és volt is esélyünk a pontszerzésre.
 
A keretben két olyan játékos – Windecker József és Kovács István – is helyet kapott, akik fiatalabbak társaiknál, és az utóbbi időben az U20-as válogatottban is szerepeltek.
 
– Windecker meggyőző teljesítményt nyújtott a húszéveseknél, ráadásul fiatal kora ellenére stabil tagja a Győr első csapatának, és miután az ő posztján voltak gondjaink, a meghívása mellett döntöttem. Kovács Istvánról is elmondható, hogy teljesítménye alapján megérdemli, hogy a keret tagja legyen. A két futballista meghívása is mutatja, hogy a húsz- és a huszonegy évesek munkáját igyekszünk a lehető legjobban összehangolni, és a fiatalabbakat már most beépíteni a tétmérkőzéseket játszó együttesbe – fogalmazott Róth Antal.
 
Ismét a keret tagja Futács Márkó, aki a törökök ellen eltiltás miatt nem szerepelhetett, valamint Megyeri Balázs is, aki már BL-mérkőzésen is bemutatkozhatott az Olimpiakoszban. Kádár Tamás a felnőtt válogatott keretébe is meghívót kapott, ő a Liechtenstein elleni mérkőzést követően csatlakozik az U21-es gárdához.
 
– Nagyon örülünk annak, ha kerettagok egyéni karrierjében pozitív változás áll be, hiszen a legnagyobb problémánk éppen abból adódik, hogy hullámzó a futballisták versenyeztetése. A Megyeri Balázséhoz hasonló sikerekből mind a válogatott, mind a játékos profitálhat a jövőben. Bár Futács Márkóról az utolsó benyomás rendkívül kedvezőtlen volt, mert durva fegyelmezetlenséget követett el, nem szabad elfelejteni, hogy korábbi mérkőzéseinken aktív szerepet vállalt a gólszerzésből, ezért visszakerült a csapatba – tette hozzá a szövetségi edző.
 
A magyar válogatott kerete#!#
 
Kapusok#!#
Gulácsi Péter (Hull City)
Megyeri Balázs (Olimpiakosz)
 
Védők#!#
Szokol Zsolt (Újpest FC)
Margitics Andor (Videoton FC- Puskás Akadémia)
Fiola Attila (MVM Paks)
Kádár Tamás (Newcastle United FC)
Kálnoki-Kis Dávid (MTK Budapest)
Fodor Ferenc (Kozármisleny)
Sváb Dániel (Ferencvárosi TC)
 
Középpályások#!#
Balázs Benjámin (Kaposvári Rákóczi)
Simon Ádám (US Cittá di Palermo)
Bódi Ádám (Debreceni VSC-TEVA)
Iszlai Bence (Haladás Sopron Bank)
Windecker József (Győri ETO)
Gosztonyi András (Videoton FC)
Kovács István (Haladás Sopron Bank)
Gyurcsó Ádám (Kecskeméti TE)
Hidi Patrik (Budapest Honvéd)
 
Támadók#!#
Futács Márkó (Portsmouth FC)
Beliczky Gergő (Vasas-HÍD)
Balajti Ádám (Újpest FC)