Tovább folytatta remek őszi szereplését a Kaposvári Rákóczi élvonalbeli futballcsapata. Sisa Tibor legénysége a pontvadászat 6. fordulójában a Budapesti Vasas otthonában lépett pályára, és 3-1-es győzelmet aratott. A végig szakadó esőben lejátszott találkozón a somogyiak a 14. percben már két góllal vezettek, és az izgalmas második félidőt követően végül megverték a végére kilenc főre fogyatkozott piros-kékeket. 

Az első tíz percben semmi említésre méltó nem történt a csúszós, vizes talajon, aztán szinte a semmiből vezetést szerzett a Rákóczi, majd tovább növelte az előnyét…
A 12. percben Oláh Lóránt esett el a tizenhatoson belül Arnaut szorításában, Bede játékvezető pedig büntetőt ítélt A tizenegyest Bojan Pavlovic végezte el, aki laposan a kapu jobb alsó sarkába lőtt. 0-1.
Egy perc sem telt el a vezető gól után, amikor Jawad bal oldali beadása nemes egyszerűséggel beakadt a bal felső sarokba… Végh elszámította a labdát, a somogyiaknak pedig a kapufa is segített… Ahogy mondani szokás, és a marokkói esetében duplán igaz#!# ezért érdemes volt böjtölni… 0-2. 
Ahogy arra számítani lehetett, ezután a Vasas vette át az irányítást, de a kaposváriak jól állták a sarat. A 19. percben jobb oldali szöglet után Ferenczi lőtt 5 méterről fölé. Nyolc perccel később gyors kaposvári támadás végén a bal oldalon érkező Jawad lőtt futtából, 22 méterről, de ezúttal eltévesztette a kaput. A 34. percben Jawad szerzett labdát, majd balról középre ívelt, Szepessy pedig két védő szorításában 6 méterről mellé lőtt.
A 37. percben Lázok 5 méterről, tiszta ziccerben a kapusba lőtt, Ferenczi lukat rúgott, a kipattanót pedig Hrepka fölé csavarta. A hajrában is akadt esemény. Előbb Lázok 25 méteres szabadrúgása után ölelte magához a labdát Kovács kapus, aztán Benounes lehetősége következett#!# a francia-algériai egy szép mozdulattal becsapta védőjét, majd 7 méterről, jobbról csúnyán fölé lőtt. A végén még egy remek kaposvári támadást láthattunk a pályán, és Okuka előre ívelése után Oláh melléről pattant el a labda.

A szünetben Sisa Tibor cserélt#!# a sérült Pavlovic helyén Balázs Benjámin kapott lehetőséget.  Az 52. percben hazai szöglet után Grúz rántotta le Arnautot a tizenhatoson belül. Villant a sárga lap, a hazai csapat pedig büntetőt kapott. Ferenczi magabiztosan lőtt a kapu közepébe. 1-2.
Három perc múlva emberelőnybe került a Rákóczi#!# Bede játékvezető konzultált az egyik asszisztensével, majd felmutatta a piros lapot Ferenczinek…
A fővárosiak elszántan harcoltak az egyenlítésért, és Benounes kétszer is gólhelyzetbe került, de a somogyi védők felszabadítottak. A 68. percben megszerezte harmadik gólját a Rákóczi. Oláh Lórántot vágta fel Gáspár a tizenhatoson belül, Bede pedig ismét tizenegyest ítélt.
Gujic állt a labda mögé, és a kapu jobb oldalába lőtt. 1-3.
A hazaiak dicsérete, hogy nem adták fel, és többször is kellemetlen helyzetbe hozták a somogyi védelmet. A kaposváriak sikerrel óvták meg kapujukat az újabb góltól. A végén kilenc főre fogyatkozott a Vasas, miután a Balázzsal szemben szabálytalankodó Gáspár megkapta második sárga lapját. 
Vasas – Kaposvári Rákóczi 1-3 (0-2)
Budapest, Fáy u. 600 néző. V.#!# Bede
Vasas#!# Végh – Balog Zs. (Polényi, 77.), Arnaut, Gáspár, Katona (Arsic, 83.) – Lázok, Pavicevic, Hrepka (Phantkhava, a szünetben), Bakos, Benounes – Ferenczi. Vezetőedző#!# Giovanni Dellacasa
Kaposvár#!# Kovács – Okuka, Grúz, Zsók, Gujic – Hegedűs, Pedro (Kulcsár K., 72.) – Pavlovic (Balázs B., a szünetben), Oláh, Jawad – Szepessy (Peric, 91.). Vezetőedző#!# Sisa Tibor
Gólszerzők#!# Ferenczi (11-esből, 53.), illetve Pavlovic (11-esből, 13. p), Jawad (14.), Gujic (11-esből, 68.)
Sárga lap#!# Arnaut (10.), Bakos (29.), Gáspár (82., 88.), illetve Pedro (30.), Hegedűs (41.), Grúz (52.), Jawad (69.)
Piros lap#!# Ferenczi (55.), Gáspár (86.)