Hatodik alkalommal indította útjára segítő kezdeményezését a 74nullanulla.hu hírportál. Az összefogáshoz csapatunk is csatlakozott.

 

Karkötők megvásárlásával csatlakozott együttesünk a Nagy Kaposvári Összefogás 2021 kezdeményezéshez, amelyről ide kattintva lehet bővebben tájékozódni. A karácsonyi ünnepek előtt klubunk minden évben próbál segíteni a rászorulókon, ezúttal a 74nullanulla összefogása mellé álltunk.

A kaposvári hírportál ebben az évben két család, illetve egy intézmény számára várja az adományokat.

Borosán család

Borosán Lajos és felesége együtt nevelik két lányukat, a nyolc esztendős Noémit és a pici Boglárkát. Noémi több problémával is küzd, középsúlyos fogyatékosként pedig a Bárczi Gusztáv intézményébe járatják. A Borosán család nehéz körülmények között él Kaposváron egy kis házban, melynek helységeit fával fűtik fel, a fürdőszobában a vízellátás nem megoldott, a konyhában pedig egy leázás miatti penészesedés okozza a legtöbb gondot.

A másik család szintén Kaposváron él, s nemrég szörnyű tragédia érte őket, ugyanis meghalt a 12 éves ikreket nevelő édesapa. A gyermekeket így nagymamájuk vette szárnyai alá.

 

Göllei Napközi Otthonos Óvoda

A göllei intézményben 25 apróság éli mindennapjait, köztük sok hátrányos helyzetű, nehéz sorsú gyermekkel. Az óvoda kevés pénzből gazdálkodik, így van, amire már nem jut, ám némi összefogással most könnyedén bearanyozhatjuk a picik karácsonyát, és könnyíthetjük meg mindennapjaikat.

 

A karkötők megvásárlása mellett a cikkekben olvasható ajándékokkal, illetve használati tárgyakkal is lehet segíteni. Emellett pedig pénzadománnyal is támogathatók a családok, illetve a göllei óvoda, az alábbi számlaszámon:

 

74nullanulla.hu Alapítvány / 11600006-00000000-84023506

FONTOS! A megjegyzésbe írd be: Adomány