A Paksi FC ellen lépett pályára együttesünk az OTP Bank Liga NB I. 19. fordulójában. A hatalmas szélben vívott bajnokin bár sok igazán nagy helyzetet alakított ki csapatunk, mégis a vendégek örülhettek a hármas sípszó után.

Nem áll barátságban az időjárással együttesünk, hiszen szombaton, Diósgyőrben sűrű köd, míg szerdán hatalmas szélben léptek pályára labdarúgóink. A kellemetlen hideg mellett más rossz hírrel is meg kellett birkóznia a csapatnak, hiszen Szakály Attila megbetegedett, míg Nagy Richárd a megsérült a bemelegítésnél. Utóbbi helyét Zsiga Ervin vette át a pálya jobb szélén, aki rögtön egy jó beadással nyitott, hiszen labdája remekül szállt Ádám Martin fejére, de támadónk centikkel a kapu mellé bólintot, majd Csiki Norbert lökete zúgott el a léc felett, ezt követően pedig Rácz Gergő eszméletlen bravúrral tolta szögletre Andry Yakymiv fejesét. És ekkor még csak az ötödik percben jártunk. A futball viszont ezúttal is büntetett. Már az első tolnai kontra is életveszélyes volt, hiszen Hahn János közeli lövését bravúrral védte Pogacsics Krisztián, de a másodiknál már ő is tehetetlen volt. Könyves Norbertről ugyanis ketten is lepattantak, majd közelről a kapu bal oldalába lőtt a paksi csatár. A folytatásra sem hagyott alább csapatunk lendülete, jöttek az újabb helyzetek, majd még egy hatalmas Rácz-bravúr. A paksi kapus ezúttal Csiki Norbert jobb felsőbe tartó bombáját tolta ki. A szünet előtti percekben újra villant Könyves Norbert, aki üresen kapta a labdát a tizenhatos vonalánál és a léc alá bombázott.

A második játékrészen mezőnyfölényben futballozott csapatunk, de a helyzetek ezúttal nem akartak jönni. Ez annak volt köszönhető, hogy a Paksi FC tudatosan, ha kellett hét emberrel őrizte az előnyét. Sőt, a hajrában a csereként beálló Sajbán Máté fejese végleg eldöntötte a három pont sorsát.

 

Kaposvári Rákóczi FC–Paksi FC 0–3 (0–2)
Kaposvár, Rákóczi-stadion, 690 néző. V.: Karakó (Lémon, Huszár B.).
Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics – Vachtler, Hegedűs D., Tarasovs, Fodor M. – Yakymiv (Trebotic, 65. p.), Nagy J. – Zsiga (Palic, a szünetben), Balázs Zs., Csiki (Nagy K., 78. p.) – Ádám M. Vezetőedző: Disztl László.
Paksi FC: Rácz G. – Osváth (Kulcsár D., 61. p.), Szélpál, Kelemen D., Szabó J. – Szakály D., Balogh B., Bertus – Hahn (Sajbán Máté, 67. p.), Böde, Könyves (Kecskés, 81. p.). Vezetőedző: Osztermájer Gábor.
Gólszerzők: Könyves (17. és a 42. p.), Sajbán Máté (83. p.).
Sárga lap: Trebotic (87. p.), illetve Osváth (29. p.).

Kaposvári Rákóczi FC - Paksi FC
2020. február 5.