Megnyerte a csoportrangadót a Kaposvár, és ezzel a Ligakupa B csoportját is. Az első félidőben csak a helyzetekig jutottak a csapatok,a  szünet után aztán felpörögtek az események#!# mindkét oldalon kimaradt egy-egy tizenegyes, Haruna révén pedig gólt  is szerzett Sisa Tibor együttese. 

A 3. percben Alexeev került nagy helyzetbe, de 8 méterről, ballal fölé durrantott. Egy perccel később Horváth Zs. fordult le védőjéről, majd ballal lőtt 16 méterről, Graszl testtel blokkolta a bombát.
A 10. percben Pákolicz szlalomozott át a hazai védők között, majd jobbal lőtt, Okukáról azonban szögletre pattant a labda. A túloldalon Gujic baloldali beadását Alexeev előrevetődve fejelte kapura, Todorovic testéről visszapattant elé a labda, a kaposvári lábbal ismételt, ezúttal csapattársáról, Pericről pattant alig mellé a játékszer.
A 22. percben gyors kaposvári kontra végén Safaric lőtt jobbal, 17 méterről, és csaknem két méterrel fölé szállt a labda. Nyolc perccel később, pécsi szöglet után Petrók esett el a kaposvári kapu előtt a védők szorításában, a játékvezető továbbot intett. A 35. percben Peric 30 méteres szabadrúgását vetődve védte Holczer a jobb alsó sarok elől.
Az 54. percben Bőle 28 méteres szabadrúgása után alig ment el a bal alsó sarok mellett a labda. Öt percre rá Pintér szabadrúgása kerülte el a jobb felső sarkot. A 63. percben Pedro 20 méteres tekerését nem merte fogni Holczer, inkább kiöklözte a labdát a mezőnybe.
A 65. percben Petrók a tizenhatzoson belül hátulról fellökte Harunát, a játékvezető tizenegyest ítélt. Peric a jobb sarkot vette célba, a pécsi kapus gyors vetődéssel ütötte ki a labdát.
A 69. percben megszerezte a vezetést a Rákóczi. Haruna távoli lövésébe belelépett Zeljkovic, a furcsa gellert kapó labda a jobb felső sarokban kötött ki. 1-0.
A 71. percben a csereként beállt Frőhlich rögtön büntetőt harcolt ki#!# Kardos vágta fel a tizenhatoson belül. Andorka sarokra tartó lövését Posza bravúrral védte. Tíz perccel később Mustapha húzta középre a labdát háttal a kapunak, de Holczer ismét a helyén volt, és kiöklözte a játékszert. A 88. percben Demjén beadását Frőhlich csúsztatta kapura, de Posza védeni tudott.
A Kaposvár 1-0-ás sikerével otthon tartotta a három pontot, így megnyerte a Ligakupa B csoportját.
Kaposvári Rákóczi FC- Pécsi MFC 1-0 (0-0)
Kaposvár, 300 néző. V.#!# Berger. 
Rákóczi FC#!# Posza – Okuka, Graszl, Kardos (Bank, 79.), Gujic – Bőle (Farkas P., 92.), Safaric (Kulcsár K., 55.), Hegedűs, Pedro – Peric (Mustapha, 76.), Alexeev (Haruna, 57.). Vezetőedző#!# Sisa Tibor
PMFC#!# Holczer – Petrók, Todorovic (Goia, 46.), Marovic (Nagy J., 46.) – Demjén, Zeljkovic, Pintér, Regedei, Pákolicz (Nagy O., 74.) – Horváth Zs. (Andorka, 46.), Bajzát (Frőhlich, 66.). Vezetőedző#!# Mészáros Ferenc
Gólszerző#!# Haruna (69.)
Sárga lap#!# Graszl (42.), Mustapha (85.), illetve Zeljkovic (38.), Bajzát (46.), Pintér (75.)