Budapesten, a Magyar Futball Akadémián tartotta a bajnoki főpróbát együttesünk. A Budapest Honvéd-MFA elleni edzőmérkőzés végül kettő-kettes döntetlennel zárult.

 

A harmadosztály Közép csoportjában érdekelt Budapest Honvéd-MFA ellen vívta a felkészülési időszak utolsó edzőmérkőzését a másodosztályra készülő csapatunk. A találkozó nem indult jól együttesünk számára, hiszen Balázs Zsolt a bemelegítéskor, míg Vachtler Csaba az első percekben sérült meg. Ráadásul a hazaiak két ziccert is kialakítottak, melyek után Pogacsics Krisztián védett nagy bravúrokkal. A harmadik hazai helyzet viszont már góllal zárult, miután egy átlövés talált utat a kapunkba. A szünetig csapatunk előtt is adódott egy nagyobb, valamint több kisebb lehetőség, majd az egyenlítő találat is megszületett. Nagy János ugratta ki remek ütemben Szakály Attilát, aki elhúzta a labdát a kapus mellett, majd a hálóba passzolt.

A második félidő elején ugyancsak a fővárosiak kerültek előnybe, de ezúttal sem vezettek sokáig. Egy szabadrúgás után került a labda belső védőnk, Ur László elé, aki egyedül törhetett kapura, majd minden bizonnyal szabálytalanul szerelték, de a játékvezető előnyt intett, hiszen a játékszer Szarka Ákosnál kötött ki, aki közelről lőtt a kapuba.

Együttesünk egy hét múlva már bajnoki pontokért lép pályára, amikor is a Nyíregyháza látogat majd a cukorgyári gödörbe.

 

Waltner Róbert, csapatunk vezetőedzője így látta a mérkőzést: – Sajnos nem tudtunk úgy felállni, ahogy szerettünk volna, mivel a bemelegítésnél Balázs Zsolt, majd a huszonötödik percben Vachtler Csaba is megsérült. Így Borbély Ákosnak kellett centerpozícióban játszania. Ezáltal felborult a meccs előtt megbeszélt taktika, nem tudtuk begyakorolni az előre eltervezett dolgokat. A mérkőzésen láttam jó dolgokat, de nem voltam elégedett a végén.

 

Budapest Honvéd-MFA–Kaposvári Rákóczi FC 2–2 (1–1)
Budapest, Magyar Futball Akadémia.
Budapest Honvéd-MFA: Megyeri G. – Feledy, Csörgő, Szabó A., Buna, Török K., László D., Erdélyi, Eördögh, Lukács, Németh D. Csere: Dúzs, Kovács D., Kocsis D., Keresztes N., Benczenleitner, Varga G., Kerezsi, Dereschuk. Vezetőedző: Simon Miklós.
Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics – Vachtler, Ur, Szabó A., Hadaró – Varjas Z., Nagy J. – Erdei, Szakály A., Szabó B. – Borbély Á. Csere: Földi, Kojnok, Szarka, Godzsajev-Telmán, Tratnyek, Varjas L. Vezetőedző: Waltner Róbert.
A kaposvári gólszerzők: Szakály A., Szarka Á.