Négygólos vereséget szenvedett csapatunk a Gyirmót FC Győr ellen a Merkantil Bank Liga 31., hétközi játéknapján.

 

Újabb erős ellenféllel kellett szembenéznie csapatunknak, hiszen a bajnokság 31. fordulójában a dobogó alsó fokán álló, a feljutásért küzdő Gyirmót FC Győr érkezett a cukorgyári gödörbe. A találkozó első perceiben igen kezdeményezően lépett fel csapatunk, de helyzetig nem igazán tudtak eljutni labdarúgóink, míg a másik oldalon egy eladott labda után Lencse László lövését kellett bravúrral hárítania Pogacsics Krisztiánnak. Kicsivel több, mint negyedórányi játékot követően egy begyakorolt pontrúgás után tudott előnybe kerülni a kisalföldi gárda, miután Hudák Dávid lefejelt labdáját Széles Imre közelről passzolta a kapuba. A szünetig hiába próbálkozott együttesünk, nem sikerült az egyenlítés, ahogy Pogacsics Krisztiánnak köszönhetően a vendégek sem tudták növelni előnyüket.

A második játékrészt remekül kezdte csapatunk: előbb Balázs Zsolt, majd egy percre rá Zólyomi Dávid is eleresztett egy-egy remek lövést, de Hársfalvi András mindkét esetben nagyot védett. A kimaradt helyzetek azonban gyorsan megbosszulták magukat, hiszen egy gyors kontrát Varga Barbabás révén góllal zárt a Gyirmót. Ezt követően hármat is cserélt Várhidi Péter, de cserék sem tudták felrázni a csapatot, amely egy órányi játékot követően szétesett. A következő tizenegy percben a gyirmótiak végleg eldöntötték a három pont sorsát, hiszen előbb Varga Barnabás, majd Lencse László, s végül Lustyik Levente is bevette csapatunk kapuját. A hajrában azonban még a szépítésre maradt ereje együttesünknek, de csak büntetőből. Ur László beadását ugyanis kézzel blokkolta Radics Martin a tizenhatoson belül, a tizenegyest pedig Balázs Zsolt magabiztosan, nagy erővel lőtte a bal felsőbe.

 

Várhidi Péter: – Hatvanpercig voltunk csak pariban a Gyirmóttal. Az első félidőben ajándékoztunk egy gólt nekik, majd nekünk is voltak lehetőségeink, majd a második félidőben összeesett a csapat és ez csak a második meccs volt ebben a hosszú sorozatban.

Csertői Aurél: – Uraltuk a mérkőzést az elejétől a végéig, a védekezésünk extra volt, az ellenfél kevés helyzetet dolgozott ki. Mezőnyben is jobban futballoztunk, de ekkora különbség nem volt a csapatok között. A Kaposvár védelme nagyon sokat hibázott.

 

Kaposvári Rákóczi FC–Gyirmót FC Győr 1–5 (0–1)
Kaposvár, Rákóczi-stadion, zárt kapuk mögött. V.: Szilasi (Mohos, Rózsa).
Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics (Bánki, 63. p.) – Ur, Nagy T., Dvorschák – Vachtler, Zólyomi (Nagy J., 63. p.), Gál (Zsirai, 79. p.), Bidzilya, Hadaró (Andric, 63. p.) – Farkas B. (Bartos, 79. p.), Balázs Zs. Vezetőedző: Várhidi Péter.
Gyirmót FC Győr: Hársfalvi – Major M. (Kiss B., 87. p.), Hudák D., Széles, Kirják (Szegi, 73. p.) – Vass Á. (Heffler N., 79. p.) – Radics, Nagy P., Hajdú Á. (Lustyik, 73. p.) – Lencse (Mayer Á., 79.), Varga B. Vezetőedző: Csertői Aurél.
Gólszerzők: Balázs Zs. (78. p. – 11-esből), illetve Széles (19. p.), Varga B. (54. és a 66. p.), Lencse (68. p.), Lustyik (77. p.).
Sárga lap: Hadaró (30. p.), Bidzilya (52. p.), Dvorschák (63. p.), illetve Varga B. (45. p.), Radics (49. p.), Kirják (54. p.).

 

Kaposvári Rákóczi FC–Gyirmót FC Győr
2021. április 7.