A Paksi FC ellen vívott felkészülési mérkőzést csapatunk. A zárt kapuk mögött és szigorú egészségügyi előírások mellett rendezett találkozó végül döntetlennel ért véget.

 

A paksi találkozóval csapatunk számára is újra beindult a futballélet, hiszen labdarúgóink az edzések mellett már felkészülési találkozón is pályára léphettek. A paksiak számára nem ez volt az első edzőmérkőzés, hiszen pár nappal ezelőtt a Ferencvárossal játszottak egy gólnélküli döntetlent.

A harcos, jó iramú pénteki találkozó első negyed órájának végén a hazaiak örülhettek, miután Bertus Lajos szögletét Szabó János fejjel váltotta gólra. Az örömük azonban nem tartott sokáig, mivel egy perccel később Nagy Richárd védhetetlenül lőtt a paksi hálóba.

A második félidőre mindkét fél sokat cserélt, de ez újabb gólt már nem eredményezett, így döntetlennel vonulhattak le a pályáról a felek.

 

Paksi FC–Kaposvári Rákóczi FC 1–1  (1–1)
Paks, zárt kapuk mögött. V.: Andó-Szabó.
Paksi FC: Rácz G. – Kulcsár D., Poór, Gévay, Szabó J. – Kecskés, Bertus, Bartha – Hahn, Böde, Könyves. Csereként pályára lépett: Holczer (kapus), Osváth, Szélpál, Kelemen, Baló, Windecker, Balogh B., Szakály D., Haraszti, Sajbán, Bor, Debreceni, Szendrei. Vezetőedző: Osztermájer Gábor.
Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics – Vachtler, Ur, Fodor M., Hadaró – Trebotic, Szakály A. – Pintér Á. Balázs Zs., Nagy R. – Ádám M. Csereként pályára lépett: Laky (kapus), Nagy T., Szabó A., Farkas A., Nagy J., Keresztes, Yakymiv, Bévárdi. Vezetőedző: Disztl László.
Gólszerzők: Szabó J. (15. p.), illetve, Nagy R. (16. p.).

 

Együttesünk a következő felkészülési mérkőzését ugyancsak a Paksi FC ellen vívja május 22-én, 11 órai kezdettel, a Rákóczi-stadionban. A járványügyi helyzet miatt természetesen ez a mérkőzés is zárt kaput mögött kerül megrendezésre.

 

Paksi FC–Kaposvári Rákóczi FC - felkészülési mérkőzés
2020. május 15.