A Videoton FC II. otthonában lépett pályára csapatunk az NB III. Nyugati csoportjának 22. fordulójában. A vasárnapi matinén Andorka Péter már az első percben bevette a székesfehérváriak kapuját, akik jó hajrájuknak köszönhetően otthon tartottak egy pontot.

Egy gyors támadás végén Androka Péter már az első percben vezetéshez juttatta csapatunkat a remek iramú találkozón. A folytatásban mindkét fél előtt adódtak kisebb helyzetek, majd egy villámgyors, mintaszerű támadás végén megdupláztuk az előnyünket. Slakta Balázs kirúgását Ivancsics Gellért egyből tette Kollega Krisztián elé, aki becsapta védőjét, majd éles szögből, Tomas Tujvel feje felett bombázott a bal felsőbe.
A második játékrészben átadtuk a kezdeményezést a Videoton második csapatának. A hazaiak Réti Patrik révén előbb csak a kapufát találták telibe, majd a hajrában egy kontrából, Bolla Bendegúz lövésével szépítettek. Ezt követően is meglett volna arra a lehetőségünk, hogy lezárjuk a találkozót, azonban ez nem sikerült, míg a másik oldalon a cserekként beálló Tarnóczi Roland egyenlített. A hátralévő percekben csapatunk mindent megtett, hogy megszerezze a győzelmet, de újabb gól már nem esett a találkozón, pedig mindkét kapu előtt adódott lehetőség.
Waltner Róbert#!# A második félidőben nem tartották be a játékosok a kért taktikai utasítást. Ez eredményezte azt, hogy kiegyenlített az ellenfél. Eddig nem volt ránk jellemző, hogy nem tudunk szívvel küzdeni, de a szív most hiányzott. 2–1-nél is volt lehetőségünk gólt szerezni, majd egy tizenegyes gyanús helyezben nem fújt a bíró, amiből jött egy kontra és kaptunk még egy gólt. Sajnos az is benne volt a mérkőzésben, hogy kikapunk, hiszen a hazaiaknak volt egy óriási lehetősége, bár nekünk ezt a mérkőzést kétgólos előnyben le kellett volna zárnunk. A veretlenségünket nem veszítettük el, de egy olyan csapat, amely fel akar jutni és a félidőben 2–0-ra vezet, az nem hozhat döntetlenre egy mérkőzést. Nem adjuk fel, dolgozunk tovább.
Tímár Krisztián#!# A fiatal csapatom a mérkőzés elején elkövette azokat a szokásos figyelmetlenségeket, amiket próbálunk folyamatosan csiszolni. Ezt követően jó tartásról tettünk tanúbizonyságot, hiszen talpra tudtunk állni, s átvettük a játék irányítását. A nagyon jó iramú mérkőzés a hajrában, ha egy kicsit rutinosabbak vagyunk még nyerhettünk is volna. Ezúton is azt kívánom a Kaposvárnak, hogy sikerüljön kiharcolni a feljutást!
Videoton FC II.–Kaposvári Rákóczi FC 2–2 (0–2)
Székesfehérvár, 150 néző. V.#!# Móri (Bede, Rigó).
Videoton FC II.#!# Tujvel – Bolla, Mocsi, Tóth B., Tamás K. – Szolnoki, Réti – Torvund (Pápai K., 65. p.), Szabó B. (Gruber, 73. p.), Lőrincz (Tarnóczi, 65. p.) – Hadzics E. Vezetőedző#!# Toldi Gábor.
Kaposvári Rákóczi FC#!# Slakta – Nagy J., Ur, Fodor M., Hadaró – Szakály A., Godzsajev (Nagy K., 73. p.) – Sóron, Ivancsics, Kollega K. (Sárközi K., 66. p.) – Andorka. Vezetőedző#!# Deákvári Antal. Edző#!# Waltner Róbert.
Gólszerzők#!# Bolla (75. p.), Tarnóczi (83. p.) illetve Andorka (1. p.), Kollega K. (33. p.).
Sárga lap#!# Sóron (80. p.), illetve Bolla (44. p.), Hadzics E. (45. p.), Réti (71. p.).