Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal a Debreceni VSC csapata van a célkeresztben.

 

Az OTP Bank Liga NB I. 27. fordulójában a Debreceni VSC otthonában vendégszerepel csapatunk. A pénteken 20 órakor kezdődő találkozót a hajdúságiak a kilencedik, míg együttesünk a tizenkettedik helyről várja.

A bajnokság első felében igen jól szerepeltek labdarúgóink a Debrecen ellen, hiszen a Nagyerdei Stadionban Ádám Martin találatával sikerült megszereznünk a három bajnoki pontot. Az őszi szezon zárófordulójában, hazai környezetben egy nagyszerű játékkal rukkolt elő csapatunk, aminek köszönhetően 4–1-es sikert arattunk. Azóta a hajdúságiak edzőt váltottak, hiszen Herczeg András helyett Vitelki Zoltán felel a szakmai munkáért. A DVSC vele az elmúlt tíz mérkőzésen tizenegy pontot gyűjtött. A koronavírus-járvány után újraindított bajnokság első mérkőzése a Lokinak sem sikerült jól, hiszen 3–1-es vereséget szenvedtek a Budapest Honvéd otthonában, valamint a Ferencváros ellen elhalasztott mérkőzésen is alulmaradtak.

 

 

– Nehéz volt megélni a ZTE elleni mérkőzést, hiszen nem egy mindennapi vereséget szenvedtünk – mondta Hadaró Valentin, csapatunk védője. – Azon dolgozunk, hogy azt a mérkőzést el tudjuk feledtetni, akár már a Debrecen elleni meccsen. Szeretnénk harmadszor is megverni őket. Úgy gondolom, hogy fegyelmezett és agresszív játékkal ez sikerülhet.