Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal a Gyirmót FC Győr II. csapata van a célkeresztben.

 

Az NB III. Nyugati csoportjának ötödik fordulójában, vasárnap 19 órakor a Gyirmót FC Győr II. érkezik Kaposvárra. A Kisalföldi gárda az eddig szerzett öt pontjával a tizenharmadik helyről várja a mérkőzést. Ördög József tanítványai az első fordulóban, idegenben verték a MOL Fehérvár FC II. csapatát (2–3), majd a második körben hazai pályán értek el döntetlent a Komárom VSE ellen (1–1). A harmadik fordulóban szakadt meg a veretlenségük, miután kiütéses, öt-egyes vereséget szenvedtek Tatabányán. Az előző körben viszont újra pontot szereztek a gyirmótiak, akik kettő-kettőre végeztek a Balatonfüred ellen.

 

Meccstörténelem

A harmadosztályban eddig hat alkalommal találkozott egymással a két csapat. A 2016/2017-es szezon első találkozóján még egy-egyes döntetlen született a kisalföldiek otthonában, a somogyi visszavágón azonban fölényes sikert arattak labdarúgóink, hiszen hét-nullával küldték haza a Gyirmót kettőt. A mérkőzés ide kattintva tekinthető meg. A következő szezonban már idegenben is hetet rúgott csapatunk, így az első mérkőzést 7–1-re nyerte. A cukorgyári gödörben már szorosabb csata zajlott, de Böjte Patrik találatával együttesünk otthon tartotta a három pontot. A mérkőzés ide kattintva nézhető vissza.

Az előző szezon az őszi felében a vendégek szereztek vezetést a Rákóczi Stadionban, majd még az első félidőben János Norbert egalizált, s a másodikban már nem is változott az eredmény. A találkozó ide kattintva nézhető vissza. A tavaszi körben rendezett találkozó már ismét csapatunk győzelmét hozta, hiszen Mayer Milán az első, míg Pintér Norbert a második félidő utolsó percében volt eredményes, így kettő-nullára nyertünk Gyirmóton. Összesítésben tehát négy győzelem és két döntetlen a mérlegünk a Kisalföldiek ellen.