Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal a Puskás Akadémia FC csapata van a célkeresztben.

 

Az OTP Bank Liga NB I. tizenhetedik fordulójában a Puskás Akadémia FC ellen lép pályára csapatunk a Rákóczi-stadionban. A szombaton 17.00 órakor kezdődő mérkőzést a felcsútiak a negyedik, míg együttesünk a tizenkettedik helyről várja.

A rövid szünetet követően újra benépesülnek a magyar pályák, hiszen szombaton rajtol az OTP Bank Liga. Együttesünk hazai környezetben fogadja a szezonban eddig remekül szereplő Puskás Akadémia FC gárdáját. Az őszi, felcsúti találkozó sajnos nem sikerült jól csapatunk számára, hiszen egy rövidzárlat miatt David Vanecek két perc alatt két gólt szerzett, ami eldöntötte a három pont sorsát.

 

 

– Partiban voltunk a Puskással. Volt egy nagy helyzetünk, amit kihagytunk, ezt követően pedig rögtön gólt kaptunk, majd egy rövidzárlat következett, s erre nem tudtunk válaszolni – emlékezett vissza az őszi találkozóra Vachtler Csaba, csapatunk védője, aki korábban szerepelt a Puskás Akadémia FC együttesében. – Szép emlékeim vannak az akadémiáról, sok évet töltöttem ott, s az NB I.-ben is bemutatkozhattam – mondta a védő, akit természetesen arról is kérdeztünk, hogy miként várja a szombaton 17 órakor kezdődő összecsapást.

– Egy nagyon fontos mérkőzés következik hazai pályán, amin mindenképp győzni szeretnénk. Egy fegyelmezett, taktikus játékkal akarjuk itthon tartani a három pontot –nyilatkozta Vachtler Csaba. – A felkészülés jól sikerült, az edzőtábor jó hatással volt a csapatra és az edzőmérkőzéseken is jó teljesítményt nyújtottunk, de az, hogy ez mire elég az a bajnoki mérkőzéseken derül ki.

 

Téli játékosmozgás a Puskás Akadámiánál.

Érkezők: Artem Favorov (ukrán, Deszna Csernihiv – Ukrajna), Jakub Plsek (cseh, Sigma Olomouc – Csehország), Luciano Slagveer (holland, FC Emmen – Hollandia)

Kölcsönbe távozók: Fülöp Lóránd (romániai, Sepsi OSK – Románia), Kiss Tamás (DVTK), Skribek Alen (Budafoki MTE).