Az ETO Akadémia otthonában vár csapatunkra az első idegenbeli bajnoki mérkőzés. Az NB III. Nyugati csoportjának negyedik körében, vasárnap 16.15 órakor szólítják majd pályára labdarúgóinkat.

 

Először lép majd pályára otthonától távol újjáalakuló csapatunk, amelyre egy győri túra és az ETO Akadémia vár.

– Pozitívan tekintünk az előttünk álló mérkőzésre – mondta Gál Mátyás, csapatunk védekező játékosa. – Lépésről-lépésre haladunk, lehet látni, hogy még mindig alakulóban van a csapat. Bár továbbra is az építkezés fázisában vagyunk, de biztató jelek már így is vannak, így úgy gondolom, itt az ideje megszerezni az első győzelmet.

A győriek eddig még nem szerepeltek hazai környezetben. Az elmúlt három bajnokijukon viszont így is megőrizték veretlenségüket, hiszen egy győzelem mellett kétszer is ikszeltek, s az így megszerzett öt pontjukkal a nyolcadik helyen állnak a táblázaton.

– Ebben az NB III.-as bajnokságban mindenki meg tud verni mindenkit – tette hozzá Gál Mátyás. – Nekünk nem szabad azzal foglalkoznunk, hogy a Győrben lesznek-e visszajátszók, milyen kezdővel lépnek majd pályára. A saját játékunkkal kell foglalkoznunk, azt szeretném, ha dominálnánk és hozzánk alkalmazkodna a Győr. Örülnék neki, ha kijönnének azok a dolgok, amik az előző meccseken nem, azaz utolsó harmadban is hoznánk higgadt döntéseket. A csapat abszolút rendben van fizikálisan és taktikailag is. Ezúttal nem kellett szerdán játszanunk, így jobban fel tudtunk készülni a hétvégi bajnokira. Az edzésmunkával és motiváltsággal soha nem volt probléma, csak le kell, hogy tisztuljon a játékunk és garantált lesz a győzelem.

Csapatunk az eredeti időponthoz képest később, 16.15 órakor lép majd pályára az ETO Parkban.

– Nem hiszen, hogy bármit befolyásol ez a módosítás, bár személy szerint szeretek minél későbbi időpontban játszani – mondta Gál Mátyás. – Profik vagyunk, így nekünk minden időpontban a legjobbat kell nyújtanunk.