Vereséggel fejezte be a bajnokságot a Kaposvári Rákóczi. A somogyiak a labdarúgó Monicomp Liga záró fordulójában 2-0-ra kaptak ki a Győr otthonában. A hazaiak büntetőt hibáztak, de már az első félidúőben eldöntötték a győzelem sorsát a fiatal Sisa-legénység ellen. 

A szezon utolsó bajnoki mérkőzése előtt sok volt a kérdőjel a kaposvári oldalon. Hivatalos információ híján csak annyi derült ki, hogy több korábbi alapembert az NB III-as csapathoz irányított a szakvezetés, így az egyébként igen fontos győri találkozón több fiatal is lehetőséget kapott, és újoncokat is avattunk Vadas Zalán és Kovács Olivér személyében.
A meccs elején a mezőnyben gyűrték egymást a küzdő felek, majd egy szép győri támadás végén, bal oldali beadást követően Kiss lőhetett, de a kaposvári védők ügyesen blokkoltak. Válasz gyanánt Jawad továbbított Reszlihez a tizenhatoson belül, de mielőtt a kaposvári lőhetett volna, lesodorták a lábáról a labdát.
A 28. percben Aleksidze esett el a tizenhatoson belül Zsók mellett, a játékvezető büntetőt ítélt, a somogyi védő pedig sárgát kapott. Aleksidze állt a labda mögé, és a lapos lövést Horváth bravúrral védte, majd az ismétlést is megfogta a kaposvári hálóőr.
A 32. percben mégis megszerezte a vezetést a Győr. Aleksidze gyorsan javított#!# bal oldali átadás után középről, ballal, 23 méterről hatalmas gólt lőtt a kaposvári kapu jobb sarkába. 1-0
A 35. percben növelte előnyét a házigazda. Dinjar egy hosszú előrepassz után átvette a labdát, és két kaposvári szorításában 14 méterről, ballal a kapu bal oldalába továbbított. 2-0.
A szünetben kettőt cserélt Sisa tréner#!# Balázs helyett Kovács Olivér, Hegedűs helyett Farkas lépett pályára. Az 57. percben Völgyi került helyzetbe, a lövést azonban blokkolta az egykor Győrben is megfordult Bank. A 63. percben Farkas 24 méteres szabadrúgása után szállt fölé a labda. Alig két perccel később újra Farkas következett, az újabb távoli lövés után a kapuba tartott a labda, de a győri kapus bravúrral védett.  A 70. percben megint Farkas próbálkozott, csaknem 30 méterről lőtt, a kapus a helyén volt. Ezután a csereként beállt Peric is kedvet kapott egy nagy lövésre, ő annyival járt jobban, hogy 25 méterről a kapufát találta telibe.
A 72. percben Dudás 25 méteres lövését védte Horváth kapus, amjd a túloldalon Vadas 35 méterről lőtt, Stevanovic védett. A 78. percben Trajkovic emelt 8 méterről kapura, a kaposvári védők tisztáztak.
A Győr magabiztosan nyert, a Rákóczi pedig egy döntetlennel és négy vereséggel zárta a bajnokság utolsó szakaszát. 
Győri ETO – Kaposvári Rákóczi 2-0 (2-0)
Győr, 4000 néző. V.#!# Takács.
Győr#!# Stevanovic – Babic, Totadze, Fehér, Völgyi – Kiss M., Windecker (Tokody, 60.) – Koltai, Ganugrava (Trajkovic, 72.), Dinjar (Dudás, 59.) – Aleksidze. Vezetőedző#!# Csertői Aurél
Rákóczi FC#!# Horváth L. – Vadas, Bank, Zsók, Korhut – Hegedűs (Farkas Z., 46.), Pedro – Pavlovic, Balázs B. (Kovács O., 46.), Jawad – Reszli (Peric, 68.). Vezetőedző#!# Sisa Tibor
Gólszerzők#!# Aleksidze (33.), Dinjar (35.)
Sárga lap#!# Ganugrava (13.), Fehér (37.), illetve Zsók (28.)