Magabiztos játékkal, 3–1-re nyertünk hazai pályán a Bicskei TC ellen a Labdarúgó NB III. Nyugati csoportjának 16. fordulójában.

A mérkőzés előtt Nagy Tamás vezetőedző azt nyilatkozta, minden meccs előtt bizakodó, mert a játékosok kiváló munkát végeznek, s ennek meg kell, hogy legyen az eredménye. Most meg is lett.

A vendégek nagy iramban kezdték a meccset, de fokozatosan átvettük az irányítást. Kondor Kristóf iramodott meg a bal szélen, a második védő tudta csak megállítani, igaz csak sárga lapot érően. A szabadrúgást Pintér Norbert tekerte be Kondor fejére, ám a labda fölé szállt, nagy lehetőség volt. Nem sokkal később Pintér előtt adódott egy óriási helyzet, kissé balról, az ötös sarkáról lőhetett, ám Kovács Dániel hatalmas bravúrral védett. A 20. percben aztán már ő sem segíthetett: Szederkényi mesterien lőtte ki a bal oldalról a hosszú felsőt.

Innentől felgyorsultak az események, előbb egy védelmi hibát kihasználva Popovics lőhetett húsz méterről, de fölé bombázott. Majd János Norbert könnyen megduplázhatta volna az előnyünket, miután egy tetszetős kontra végén, Kondor passza után, ziccerbe került, ám Kovács D. ismét bravúrral hárított. De pár percre rá óriásit hibázott: Bíró Dominik szögletét a kapuba ügyetlenkedte az addig kiválóan teljesítő portás. A félidő hátralévő része nagy iramot és tetszetős játékot hozott, de a meccset a Rákóczi uralta.

A fordulás után is nagy elánnal vetették bele magukat a küzdelembe a felek. Pintér Norbert tekert be egy szabadrúgást Harsányi pedig kiváló ütemben érkezett, de sajnos nem tudott elég erőt vinni a fejesbe, így könnyedén hárított a kapus. A 63. percben aztán a semmiből szépített a Bicske: Lapos nagy ordítás közepette terült el a földön, a játékvezető büntetőt ítélt, Szederkényinek pedig sárga lapot adott, s neki ez már a második volt… A tizenegyest Sóron a bal alsóba lőtte.

Nagy adok, kapok alakult ki a pályán, a bicskeiek próbálták kihasználni az emberelőnyüket, de nem tudtak, mit kezdeni a remekül záró somogyi védelemmel. A hajrához közeledve a Fejér megyeiek is megfogyatkoztak, Hirman fejbe rúgta Borbély Ákost, amiért megkapta a második sárga lapját, így ő is mehetett idő előtt zuhanyozni. Egy balul sikerült felpasszra startolt rá harcosan Orsós Tamás és ezzel megzavarta a védőt, Kondor lecsapott a játékszerre és Pintér Norbert elé tálalt, aki négy méterről a kapuba gurította a labdát  ezzel el is dőlt a mérkőzés sorsa.

– Szeretném kifejezni a köszönetemet a szurkolóknak, azoknak a srácoknak, akik mindig mellettünk vannak, hogy ezúttal is itt voltak és segítettek nekünk – hangsúlyozta Nagy Tamás a mérkőzés után.

Kaposvári Rákóczi FC–Bicskei TC 3–1 (2–0)
Kaposvár, 100 néző. V.: Kubicsek M. (Jakab B., Mózsa Á.).
Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics K. – Borbély Á. (Palkovics T. a 91. percben), Lakatos G., Harsányi D., Zólyomi D. – Mayer M. (Eleven E. a 91. percben) – Bíró D. (Orsós T. a 76. percben), Pintér N., Szederkényi Á., Kondor K.  – János N. (Balogh A. a 66. percben) Vezetőedző: Nagy Tamás.
Bicskei TC: Kovács D. – Grabant P. (Molnár A. a 85. percben), Lapos M., Vékony V., Gaszner R. – Popovics B. (Kürti Zs. a 85. percben) – Hirman K., Dencinger N. (Peinlich Sz. a 65. percben), Madarász Á. (Minárcsik Á. a szünetben) – Sóron T., Lassú Zs. (Vörös T. az 55. percben). Vezetőedző: Csordás Csaba.
Gólszerzők: Szederkényi Á. a 20. percben, Kovács D. a 37. percben (öngól), Pintér N. a 87. percben, illetve Sóron a 63. percben (büntetőből).
Kiállítva: Szederkényi a 61. percen, illetve Hirman K. a 80. percben.