Az idei év utolsó hazai bajnoki mérkőzésen a Tarr Andráshida SC együttesét fogadjuk az NB III. Nyugati csoportjának 14. fordulójában. A találkozó szombaton 13 óra 30 perckor kezdődik a Rákóczi-stadionban.

Az előző körben sajnos nem sikerült megtartanunk listavezető pozíciót, így a második helyről várjuk az andráshidaiak elleni folytatást.
– Nem voltunk boldogok az előző mérkőzés után – nyilatkozta Waltner Róbert, csapatunk edzője. – Az ellenfélnek nem is volt helyzete, mi pedig minden lehetőséget kihagytunk. Sajnos, vannak ilyen mérkőzések. Egész héten azon dolgoztunk, hogy kijavítsuk a hibáinkat, s a következő meccsen már értékesítsük az adódó helyzeteinket. Az Andráshida ellen már eredményesen akarunk játszani. Az idei utolsó hazai bajnoki mérkőzésünkön szeretnénk kiszolgálni a közönségünket, az a célunk, hogy elégedetten távozzanak, ezért és a győzelemért is mindent megteszünk majd.
A Zala megyei gárda jelenleg a tabella hatodik helyén áll, a mérlege hét győzelem, egy döntetlen és öt vereség. Az előző körben a III. ker. TVE csapata ellen sikerült megverniük a zalaiaknak, akiknek így 22 pont áll a neve mellett. Az andráshidaiak hátránya nem jelentős, hiszen csak négy pont választja el őket a dobogótól, azonban a pontjaik túlnyomó részét hazai környezetben szerezték, így meglepetés lenne, ha ponttal távoznának a Rákóczi-stadionból.
A találkozón Szakály Attila eltiltás miatt nem léphet pályára, azonban rajta kívül mindenkire számíthat a szakmai stáb.