U21-es válogatottunk kedden délután a Lombard Pápa elleni felkészülési mérkőzéssel zárta kétnapos telki edzőtáborát. Róth Antal szövetségi edző együttese gólnélküli első félidő után Balajti Ádám góljával 1-0-ra legyőzte az élvonalbeli együttest. A Rákóczi középpályása, Balázs Benjámin a kezdőcsapatban kapott helyet.

A két csapat nem a legideálisabb körülmények között mérkőzött meg egymással, a fagypont alatti hőmérséklet mellett a hóesés is nehezítette a játékosok dolgát. Ezzel együtt a futballisták becsülettel hajtottak a találkozón, az első félidőben elsősorban az U21-es válogatott játékosai tettek ki magukért. Róth Antal együttese a szünetig jelentős fölényben játszott, sorra alakította ki a helyzeteket, míg a pápaiak főleg a védekezésre koncentráltak. A fordulás után valamelyest mérséklődött az iram, ekkor már helyzetekből is kevesebbet alakított ki a válogatott, viszont jobban használta ki a lehetőségeit#!# a találkozó egyetlen gólját Balajti Ádám szerezte, aki Bódi Ádám beadása után továbbította a kapuba a labdát.

Az U21-es válogatott felkészülése februárban folytatódik, akkor egy hasonló edzőtábor végén a Siófok elleni mérkőzés szerepel a programban.

 
Balázs Benjámin kitűnően játszott (Fotó#!# mlsz.hu)

– Örülök, hogy sikerrel kezdtük az évet. Az első félidőben kimondottan jól valósítottuk meg az elképzeléseinket, több nagy helyzetet is kidolgoztunk, csak a gól nem jött össze, ezt végül a második félidőben szereztük meg – mondta az mlsz.hu-nak a találkozót követően Róth Antal szövetségi edző. – A kétnapos összetartás, valamint a mai mérkőzés célja az volt, hogy minél több futballistát próbálhassunk ki a csapatban, és egyben az is, hogy a játékosok minél jobban megismerkedjenek az elvárásokkal, a válogatott játékrendszerével. Köszönettel tartozunk a Lombard Pápának, amely a legerősebb csapatával állt ki ellenünk, és nagyban segítette felkészülésünket.

Az U21-es válogatott összeállítása#!#
1. félidő#!# Kunsági Roland – Szokol Zsolt, Litauszki Róbert, Fiola Attila, Sváb Dániel – Egerszegi Tamás, Kiss Máté – Balázs Benjámin, Gosztonyi András, Ladányi Tibor – Lázár Bence
2. félidő#!# Götze Gergő – Turcsik Tamás, Bieder Gábor, Ludánszki Bence, Kocsis Adrián – Takács Péter, Peszmeg Viktor – Bódi Ádám, Balajti Ádám, Heffler Norbert – Tischler Patrik