Az újonc Szolnok otthonába utazik a Kaposvár a labdarúgó NB I hétvégi fordulójában. A Tisza-partiak ellen eltiltás miatt Zsók nem szerepelhet, sérülés miatt pedig öten is hiányozhatnak. Az alföldiekkel legutóbb még a másodosztályban, 2004 tavaszán találkoztak a zöld-fehérek, és kedves emlék, hogy éppen azon a találkozón vált biztossá az élvonalba jutás 16 év után. 

Ha Szolnok, akkor 2004. május 15. ugrik be a Rákóczi-szurkolónak. Ezen a napon a Tisza-partiakat fogadta a Kaposvár, és a 2-0-s győzelem azt jelentette, 16 év után újra az NB I-ben futballozhatott az együttes. Abból a keretből ma már csak hírmondók akadnak, Kovácsevics,és a debreceni kitérő után újra kaposvári Oláh játszott azon a meccsen, de kerettag volt Petrók is. Oláh Lóránt éppen egy évvel azelőtt igazolt Szolnokról Kaposvárra. Jól tette.
„Jó régen volt már, de azért emlékszem, Szolnokról egy nem túl sikeres szezon után érkeztem Kaposvárra, de aztán sikerült feljutni, sőt azon a mérkőzésen a Szolnok ellen gólt is szereztem, amikor feljutottunk, úgyhogy ez nagy dolog a pályafutásomban és a csapatéban is” – mondta Oláh Lóránt. 
A mostani Szolnok újoncként, 64 év után lett újra élvonalbeli csapat, és ha nem akarnak azonnal kiesni, ők már keveset hibázhatnak, hiszen sereghajtók.
„Esélyünk van, de én azt gondolom, sajnos, vannak nálunk jobb helyzetben lévő csapatok, a sorsolásunk sem túl szerencsés, itthon mindenképpen próbálunk meccseket nyerni, nem nagyon hibázhatunk már, és idegenben meg próbálunk pontokat csipegetni” – hallhattuk a szolnokiak egyik kapusától Tarczy Páltól, aki rövid ideig a kaposvári NB III-as gárdában is szerepelt.   
A rutinos NB I-esekből és újoncokból álló szolnoki keret egy kivételével minden pontját otthon szerezte, és biztosan mindent megragadnak a Kaposvár ellen, hogy győzzenek. A mai Szolnokból már nem sokan vannak, akik 2002-ben együtt játszottak Oláhval, de azért akadnak.  
„Vannak olyanok, igaz, nem sokan, és nem is feltétlenül a kezdőcsapat tagjai, de vannak olyanok, akikkel együtt játszottam, de azt gondolom, nekünk nem ezzel kell foglalkozni, azt hiszem, a Szolnok inkább csak védekezik, aztán támadásban lesz, ami lesz, ezt játsszák, nekünk mindenképpen meg kell szerezni a három pontot” – tette egyértelművé Oláh Lóránt. 
A zöld-fehéreknél Bank, Bőle, Farkas mellett Pavlovic és Peric is sérüléssel bajlódott, de ők lehet, hogy felépülnek. Eltiltás miatt ezúttal Zsók nem szerepelhet. A mérkőzés szombaton 13 órakor kezdődik a Tisza-ligeti stadionban, a kapos.hu és a sonline.hu internetes oldalakon ezúttal is nyomon követhetik majd az eseményeket, a Kapos Televízióban pedig vasárnap este fél nyolckor láthatják majd a találkozó felvételét.