Az izraeli Maccabi Netanya ellen játszotta újabb előkészületi mérkőzését a Kaposvári Rákóczi NB I-es futballcsapata. A Telkiben megvívott találkozón 2-0-ás vereséget szenvedtek a somogyi zöld-fehérek. A jó erőkből álló ellenfél a 41. percben szerezte meg a vezetést, majd a 73. percben alakította ki a végeredményt.

– A felkészülés jelenlegi stádiumában nagyon hasznos volt ez a találkozó – kezdte értékelését Prukner László vezetőedző. – Az első félidőben többször megbontottuk az izraeliek védelmét, de a befejezéseink pontatlanok voltak. Ők teljes sort cseréltek a szünetben, mi nem, ugyanis most azok a játékosok kaptak nagyobb szerepet, akik a Király Kupán nem léptek pályára. Az ellenfelünk mezőnyfölényt harcolt ki, mi fáradtabbak voltunk, és két egyéni helyezkedési hiba után eldőlt a mérkőzés sorsa. A játék képe alapján nem álltunk távol a döntetlentől.
A próbajátékon a kaposváriak színeiben szereplő Zámbó Bencét tovább teszteli a szakvezetés, Sándor Istvántól viszont már elköszöntek. A szerbiai Zmulic, aki abból a térségből származik, ahonnan Nagypál, Oláh és Nikolic, ismét lehetőséget kapott, és mivel eddig alacsonyabb osztályban futballozott, türelmesebbek vele az edzők. 
A Rákóczi szerdán és szombaton Horvátországban játszik újabb felkészülési mérkőzéseket. 
Kaposvári Rákóczi – Maccabi Netanya 0-2 (0-1)
Telki, edzőközpont
Rákóczi FC#!# Posza (Hajdúch) – Hegedűs, Bank, Zámbó (Jánvári) – Okuka, Horváth T., Pavlovic, Safaric (Kovács O.), Balázs B. – Oláh, Waltner (Zmulic). Vezetőedző#!# Prukner László