Megműtötték Horváth Tamást, a Kaposvári Rákóczi NB I-es futballcsapatának játékosát. A beavatkozás jól sikerült, és a remények szerint a 22 éves játékos néhány héten belül elkezdheti a gyógytornát.

Horváth TamásA középpályás április végén, a Haladás elleni hazai bajnoki mérkőzésen, balszerencsés körülmények között szenvedett térdsérülést#!# a 80. percben állt be, és nyolc perccel később le kellett cserélni. Később kiderült, hogy a műtétre mindenképpen szükség van, és a beavatkozást pénteken végezték el Kaposváron. 
„Köszönöm, jól vagyok, a keresztszalagomat kellett pótolni, mással szerencsére nem volt probléma – mondta honlapunknak Horváth Tamás. – Szombaton és vasárnap már egy kicsit sétálgattam, és kaptam egy kis lábhajlítógépet, hétfőn vagy kedden pedig mehetek is haza, amint a térdem 90 fokot hajol.”
A játékos hozzátette#!# három hét mankózás után kezdődhet a gyógytorna, de egy-két gyakorlatot már addig is folyamatosan el kell végeznie. A csöveket már kivették a térdéből, és szerencsére a lelkiállapot is egyre jobb, ugyanis a családtagok és a barátok egyaránt meglátogatták a hétvégén a futballistát.

Horváth Tamásnak mielőbbi felépülést és teljes gyógyulást kívánunk!