Az NB I-es MVM Paks együttesét fogadta csapatunk a Ligakupa második fordulójában. A paksiak nem jöttek üres kézzel; a szünetben Kiss Tamás, a vendégek támadója egy „Gyógyulj meg Tomika!” feliratú mezt adott át Horváth Tamásnak, a Rákóczi középpályásának. Emellett a tolnaiak anyagiakkal is támogatják a fiatal középpályás gyógykezelését. Az összeg a mez elárverezéséből, illetve a játékosok felajánlásából tevődött össze. A találkozó három pontját viszont elvitték a paksiak.

Az első félidőt keretbe foglalta a Paks, hiszen az elején és a végén is betaláltak a tolnaiak. A 7. percben egy szögletet követő kavarodás után Gévay fejelt Rusák kapujába (0-1). A lefújás előtt pedig Bor tekert egy szabadrúgást a bal felsőbe (0-2). A hazaiaknál több ígéretes lövést is feljegyezhettünk, de Fejős, Albert és Murai is pontatlanul célzott.
A második játékrész elején ismét betaláltak a vendégek. Kesztyűs szabadrúgásból lőtte ki a bal felső sarkot (0–3). A hajrára megfogyatkoztak a vendégek, de Bartha révén így is tovább növelték előnyüket. A csereként beállt játékos 25 méterről bombázott a kaposváriak kapujába (0–4). A végén Vermes révén szépítettünk. (1–4).
 
Kaposvári Rákóczi FC – MVM Paks 1-4 (0-2)
Kaposvár, Rákóczi-stadion, 100 néző. V.#!# Zierkelbach
Rákóczi FC#!# Rusák – Földes, Kovács O. (Vermes, a szünetben), Lakatos, Hadaró (Kiss M., a szünetben) – Albert, Hampuk (Kovács T., 69.) – Házi, Murai, Kozics (Luka, 61.) – Fejős (Király, 58.). Vezetőedző#!# Márton Gábor
Paks#!# Szemerédi – Kulcsár D., Bagó, Gévay (Kovács G., a szünetben), Vági – Nagy R., Kesztyűs (Fiola, 58.) – Hahn, Kiss T., (Bartha, 76.) Bor (Bertus, 76.) – Simon A (Eppel, a szünetben). Vezetőedző#!# Csertői Aurél
Gólszerzők#!# Vermes (84.), illetve Gévay (7.), Bor (45.), Kesztyűs (56.), Bartha (80.)
Sárga lap#!# Kozics (45.), Földes (51.), illetve Kovács G. (63.), Fiola (82.)
Kiállítva#!# Kovács G. (72. p.)