A Merkantil Bank Liga 11. fordulójában csapatunk megszerezte első hazai sikerét. A találkozó így értékelték a vezetőedzők:

 

Várhidi Péter: – A helyzetkihasználásunkon múlott, hogy szoros lett a vége. Az utolsó percekig izgulnunk kellett, hiszen egy lecsorgó labda után bármikor veszély alakulhat ki. Büszke vagyok a csapatra, hiszen nagyszerű volt a játékosuk hozzáállása. Alakul a játékunk, de a nehezebb ellenfelekre még nem biztos, hogy készen állunk, de úgy gondolom, hogy nem most, hanem tavasszal lesz majd csúcson a csapat. 

Romanek János (másodedző): – Nem úgy kezdtünk, ahogy megbeszéltük, bátortalanul, félénken játszottunk. A kaposváriak próbáltak ránk jönni és sikerült is gólt szerezniük. A második félidőre összeszedtük magunkat, voltak helyzeteink. A hazaiak mélyen védekeztek és meg tudták tartani az eredményt. Az eddig megszerzett pontjainkat nem a fecskék hordták össze, így bízom benne, hogy fel tudunk állni a vereség után.