A Merkantil Bank Liga 23. fordulójában csapatunk egy-egyes döntetlent játszott hazai környezetben a Békéscsaba 1912 Előre gárdájával. A két vezetőedző így értékelte a bajnokit:

 

Várhidi Péter, Kaposvári Rákóczi FC: – Minőségben egy nagyon jó csapat ellen játszottunk, így bravúrnak érzem, hogy sokáig egy-nullára tudtunk vezetni. Ezt az előnyt azonban illett volna megtartani, de sajnos az utolsó percben gólt kaptunk. Hozzáteszem: a magyar futballban elképesztően sok gól születik a hosszabbításban, amit a koncentráció számlájára lehet írni. Nem ültünk rá az eredményre, hiszen a kontrákból voltak lehetőségeink, de az utolsó passzok hiányoztak.

 

Preisinger Sándor, Békéscsaba 1912 Előre: – A mérkőzés folyamán végig domináltunk, bizonyítottuk, hogy mentálisan és fizikálisan is rendeben vagyunk. Ami viszont borzasztó az a helyzetkihasználásunk, amit hetek óta mutatunk. Nyolc-kilenc helyzet kellett ahhoz, hogy rúgjunk egy gólt, ami nem is helyzetből született. Ilyen szempontból mélyen vagyunk, de ez kvalitás kérdése. A játékunkat a tizenhatosig nagyszerűen felépítjük, eljutunk beadásokig, helyzetekig, de ezek rendre kimaradnak. Ezúttal is ennek köszönhetjük azt, hogy ez a mérkőzés döntetlennel zárult. Mindent tiszteletem a Kaposvárré, hiszen derekasan küzdöttek és helyenként jól is játszottak.