A Rákóczi korosztályos együttesei közül öt lépett pályára a hét végén. A mérleg két győzelem, egy döntetlen és két vereség. Fájó, hogy utóbbi kettőt a kiesés ellen küzdő U19-es és U17-es csapatunk szenvedte el. Utánpótlás körképünk a Somogy Sportja hetilap segítségével készült.

NB I-es utánpótlás bajnokság
U19 Kecskemét-K.Rákóczi 5-0 (3-0)
Rákóczi#!# Sztropkó – Nagy, Bakos, Páger, Kiss Attila, Rittinger, Horváth, Kirchner, Garai, Lovász, Hartley. Csere#!# Szűcs, Mikola, Böröczky, Vései, Peszt, Németh, Balogh. Edző#!# Richter Sándor
Richter Sándor#!# Az első félidő végén három, a második félidő végén két gólt kaptunk, a maradék nyolcvan percben viszont egyenrangú ellenfelek voltunk.
U17 Kecskemét-K.Rákóczi 3-1 (2-0)
Rákóczi#!# Rusák – Kolumbán, Szenászna, Somogyi, Hadaró, Szolomájer, Hampuk, Vaszilkó, Kovács, Pallósi, Korona. Csere#!# Veriga, Lőrincz, Dobos, Rácz, Zsebe, Nádori. Edző#!# Bőzsöny János
Gólszerző#!# Vaszilkó
Bőzsöny János#!# Az első félidőben rossz felfogásban játszott a csapatunk a jelentősen megerősített ellenféllel szemben. A második játékrészben akár nyerhettünk is volna, de valakik mindent megtettek azért, hogy ne így legyen…
U13 K.Rákóczi-Airnergy 1-1 (1-0)
Rákóczi#!# Horváth M. – Cser, Keszthelyi, Bodó, Nagy M, Szabó B, Ozorai S. (Vasvári), Horváth F,Király, Ozoriai B. (Perák), Vajda. Edző#!# Konrád László
Gólszerző#!# Szabó B.
Konrád László#!# A helyzetek és a játék képe alapján igazságos eredmény született, egy nagyon jó mérkőzésén.
NB II-es utánpótlás bajnokság
U18 K.Rákóczi-Mohács 5-0 (2-0)
Rákóczi#!# Tóth – Horváth, Pető, Kiss András, Tavaszi, Tulok, Németh, Strángli, Bogdán, Szili, Szepesi. Csere#!# Bódog, Keresztes, Léránt, Juhász. Edző#!# Miovecz Zoltán
Gólszerzők#!# Bogdán 3, Strángli 2. 
Miovecz Zoltán#!# Jó játékkal magabiztos győzelmet arattunk.  
U16 K.Rákóczi-Mohács 6-0 (5-0)
Rákóczi#!# Gábor – Törzsök, Vörös, Holló, Stan, Vadász, Kovács, Csáki, Nagy, Kiss, Hadaró. Csere#!# Árvai, Házi, Zrinyi, Kelemen. Edző#!# Horváth Zoltán
Gólszerzők#!# Kovács 2, Kiss, Stan, Nagy, Csáki. 
Horváth Zoltán#!# Az első félidő elején eldőlt a mérkőzés és utána ez már nagymértékben befolyásolta a játékunkat. A második félidőben nem sok értékelhető teljesítményt láttam.