A válogatott szünet előtt a Paksi FC otthonában lép pályára csapatunk az OTP Bank Liga NB I. nyolcadik fordulójában. A két zöld-fehér gárda találkozóján szombaton 17 órakor indul útjára a labda.

 

A nyolcadik forduló mérkőzései után egy kis szünet következik az első, illetve a másodosztály számára, így ebből a szempontból is fontos, hogy csapatunk ponttal, pontokkal távozzon a Paks otthonából.

– Remélem, sikerül megszerezni a három pontot, mint a legutóbbi válogatott szünet előtt – fogalmazott Waltner Róbert, együttesünk edzője. – A fiúk remek állapotban vannak, jó hangulatú hetet hagyunk magunk mögött. Külön öröm volt számunkra, hogy az első hazai győzelem alkalmával a szurkolóink mellettünk álltak. A játékosoknak sokkal nagyobb öröm volt így futballozniuk, többen meg is jegyezték, hogy érezték a pályán a szurkolók támogatását.

A Pakshoz csak magyar labdarúgókra épít, s együttesünk is ezen az úton halad, (csak három külföldi játékos van a keretben) így ebből a szempontból különleges lesz a találkozó.

– Nagy hangsúlyt kap a média részéről, hogy a Paks csak magyar játékosokkal ér el sikereket – mondta Waltner Róbert. – Nálunk három külföldi játékos van, de a DVTK ellen csak magyar labdarúgókkal sikerült megszerezni a győzelmet. Mi is magyarokra próbálunk támaszkodni, de azt hozzáteszem, hogy nem könnyű magyar labdarúgót igazolni, de mi erre törekszünk.

A tolnai együttesben eltiltás miatt nem léphet pályára Böde Dániel, így védőinknek nem kell külön készülnie a válogatott erőcsatárra.

– Dani egy meghatározó játékos, de ennek ellenére nem gondolom, hogy a Paks megérzi a hiányát – tette hozzá Waltner Róbert. – Az előző fordulóban átszakadt nála egy gát, hiszen megszerezte az első gólját. Tapasztalatból tudom, hogy ez milyen érzés egy csatárnak, de most eltiltás miatt nem léphet pályára.