Vereséget szenvedett a Rákóczi Siófokon, a labdarúgó OTP Bank Liga Somogy megyei rangadóján. A bennmaradásért küzdő Balaton-partiak végig jól küzdöttek, kétszer is előnybe kerültek, a kaposvári együttesben viszont ketten is megsérültek, a hajrában pedig Balázs Benjámin a kapufát találta telibe.

Az OTP Bank Liga 26. fordulója előtt a Rákóczi neve mellett pontosan kétszer annyi pont állt a tabellán, mint amennyit a siófokiak, mégis igen nehéz kilencven percre számítottak a zöld-fehérek. A kiesés elől menekülő Balaton-partiaknak mindenképpen nagy szükségük volt a három pontra, ráadásul az elmúlt öt hazai meccsükön 13 pontot gyűjtöttek. A kaposvári együttesből Pedro eltiltás, Horváth Tamás térd-, Bank pedig combsérülés miatt hiányzott. 
Nagyon bekezdett a házigazda, a találkozó első perceiben beszorította ellenfelét, és öt szögletet is lőhetett.  A 3. percben Dajic fejelt a kapuba 4 méterről, de a bíró támadó szabálytalansága miatt nem adta meg a gólt. A 8. percben, kapu előtti kavarodás után Melczer lőtt ballal, kapásból, 15 méterről, Hajdúch szögletre tenyerelte a labdát. Négy perccel később Oláhnak járt a taps, aki 25 méterről vette célba a kaput, és a veszélyes lövés után csak kicsivel ment a kapu fölé a labda. 
A 15. percben megszerezte a vezetést a Siófok. Nagy T. passza után Windecker középről, 20 méterről lőtt laposan a kapu bal alsó sarkába. 1-0. 
A 22. percben Pavlovic tette jobbról középre a labdát, Waltner elől az utolsó pillanatban mentett Nyári. Közben Pavlovic sérült meg, és le is kellett cserélni. Nem sokkal később Oláh 16 méterről tekerte kapura a labdát, és nem sokkal tévesztette el a bal felső sarkot. 
A 31. percben egyenlített a Rákóczi. Takács Z. kezezett a tizenhatoson belül. Villant a sárga lap, és jöhetett a büntető. Oláh állt a labda mögé, és a kapu jobb sarkába lőtt. 1-1. 
Fokozatosan talált magára a Rákóczi a kezdeti nehézségek után, így teljesen megérdemelt volt az egyenlítés. 
Az 51. percben Oláh játszott Balázs B. elé fejjel, de a középpályás lesen volt, így oda lett a lehetőség. Ezután Addo sérült meg, ő is kénytelen volt elhagyni a pályát.
 Az 57. percben újra előnybe került a Siófok. Takács Z. gyorsan elvégzett szabadrúgása után Melczer lőtt középről, 9 méterről a kapu bal oldalába. 2-1. 
A folytatásban hosszú percekig csak a mezőnyben gyűrték egymást a csapatok, egyik kapu előtt sem alakult ki helyzet. A 79. percben gyönyörű hazai támadás végén Jánvári lépett jól közbe, és szögletre mentett. Két percre rá Jánvári tette balról középre a labdát, Oláh nagy helyzetben fejelt 6 méterről a kapu mellé. A 89. percben Okuka jobb oldali beadása után Balázs B. találta el 8 méterről a kapufát. A találkozó utolsó eseményeként Kurucz ütközött Balázs Benjáminnal a tizenhatoson belül, de nem kapott büntetőt a vendéggárda. Az utolsó percekben szorongatott a Rákóczi, de ezen az estén nem jött össze az egyenlítés.
A Siófok a bennmaradás szempontjából igen értékes pontokkal gazdagodott, a Rákóczi mellől pedig elpártolt a szerencse.
FGSZ Siófok – Kaposvári Rákóczi FC  2-1 (1-1)
Siófok, 500 néző. V.#!# Szőts.
Siófok#!# Kurucz – Fehér Zs., Nyári, Takács Z., Deák – Menyhárt (Máté J., 58.), Windecker, Melczer, Kecskés, Nagy T. (Kiss M., 72.) – Dajic (Gál, 90.). Vezetőedző#!# Horváth Károly
Rákóczi FC#!# Hajdúch – Okuka, Kovács O., Hegedűs, Jánvári – Pavlovic (Bőle, 24.), Addo (Thiam, 55.), Safaric, Oláh, Balázs B. – Waltner (Vrucina, 70.). Vezetőedző#!# Prukner László
Gólszerzők#!# Windecker (15.), Melczer (57.), illetve Oláh (32., 11-esből)
Sárga lap#!# Takács Z. (31.), Kecskés (67.), illetve Bőle (75.), Vrucina (84.)