Megszerezte ötödik győzelmét a Rákóczi a labdarúgó NB I-ben. A kaposváriak a Kecskemétet látták vendégül, és izgalmas, élvezetes mérkőzésen 2-1-re nyertek. A vendégek szerezték meg a vezetést a találkozó elején egy szabadrúgásgóllal, de a somogyiak Jawad és Oláh találatával még a szünet előtt fordítottak. (Sajtótájékoztató – VIDEO!)

A találkozó előtt köszöntötték a Rákóczi Szurkolói Baráti Kör leköszönő elnökét, dr. Tavaszi Józsefet, akinek a helyét Kárpáti Zoltán vette át. A találkozót egy chilei bíró, Alvaro Garcia Miquel vezette, és a kezdés után rögtön a kaposváriak ragadták magukhoz az irányítást.

A 7. percben Peric ívelése után Balázs B. fejelt kapura, ám a labda elkerülte a kecskeméti hálót. Nem sokkal később Jawad eresztett meg jobbal egy 17 méteres, lapos lövést, a jobb alsóba tartó labdát a vendégek kapusa fogta. Ezt követően Oláh lőtt 20 méterről, megint Rybansky védett. Egyértelműen a Rákóczi irányított, a vendégek térfelén folyt a játék. A 11. percben Zsók szerzett labdát, majd Oláh Lóránthoz továbbított, aki 22 méterről, ballal lőtt, a vendégek kapusa bravúrral védett.

A 12. percben mégis a Kecskemét szerezte meg a vezetést. Gyagya 20 méterről végezhetett el szabadrúgást, és jobbal a kapu jobb oldalába tekerte a labdát a sorfal felett. 0-1.
Néhány perc múlva újra erőre kapott a Rákóczi, és futószalagon vezette a támadásokat. A 18. percben szép akció végén Jawad lőtt 14 méterről, a kapus könnyedén védett. A 19. percben góllá érett a hazai fölény. Balázs B. jobb oldali beadása után Peric erőtlenül fejelt, de ott volt mellette Jawad, aki a tétovázó kapus mellett, két lépésről a hálóba kotorta a labdát. 1-1. Ez volt a marokkói harmadik gólja kaposvári színekben.
A 27. percben Csordás fordult le Zahoreczről, és jobbal, kiszorított helyzetből lőtt, a labda a jobb kapufa mellett elhagyta a játékteret. Ezt követően Tököli 20 méteres, lapos lövését védte Kovács. A 30. percben Balázs B. ment el a jobb oldalon, majd visszatette a labdát Hegedűsnek, aki 21 méterről lőtt, a kapus szögletre mentett. Újabb remek kaposvári támadás végén Jawad tekerte 14 méterről kapura a labdát, és nem sokon múlt az újabb gól… Jawad és Balázs B. időnként helyet cserélt, ami alaposan megzavarta a vendégeket, a közönség pedig valóban jól szórakozott ezekben a percekben. 
A 37. percben aztán megszerezte a vezetést a Rákóczi! Oláh hagyta faképnél a védőket középen, majd 15 méterről a kapuba nyeste a labdát. 2-1.
A félidő utolsó eseményeként Csordás került ziccerbe, de 10 méterről csúnyán mellé lőtt.

A Kecskemét kezdte aktívabban a második félidőt, de e kaposvári védelem jól állta a sarat. Az 50. percben Okuka vetődött bele Tököli lövésébe, így ápolni kellett néhány percig. Egy kaposvári szöglet után Balázs eresztett meg nagy lövést 22 méterről, de kicsivel eltévesztette a jobb alsó sarkot. Egy percre rá Peric került ziccerbe, de Rybansky kapus jól nyúlt közbe, Balázs pedig fölé ívelt. Az 58. percben Bori próbálkozott 20 méterről, Kovács magához ölelte a labdát.

A 70. percben Cukic lőtt 16-ról, Kovács védett. Időnként fölénybe került a vendéggárda, látszott, hogy nagyon kellett volna nekik legalább az egyik pont. A somogyiak sem hagyták magukat, a 75. percben Oláh lőtt félfordulatból, kapásból, Rybansky szépen védett.
Az utolsó tizenöt percre is maradtak izgalmak, mindkét kapu előtt adódtak kisebb-nagyobb lehetőségek. Peric két megkerülős csel után szinte az alapvonalról lőtt, de a labda elsuhant a gólvonal előtt, végül pedig a csereként beállt Grúz óriási lövést eresztett meg 17 méterről, és nem sok hiányzott a gólhoz.

A látottak alapján megérdemelten nyerte meg a Rákóczi a fontos mérkőzést, így már 16 pont van a zöld-fehér zsákban.

Szép volt, fiúk!

Kaposvári Rákóczi – Kecskeméti TE-Ereco 2-1 (2-1)
Kaposvár, 2000 néző. V.#!# Alvaro Garcia Miquel
Kaposvár#!# Kovács Z. – Okuka, Zahorecz, Zsók, Gujic – Pedro (Grúz, 86.), Hegedűs (Kulcsár, 54.) – Balázs B., Oláh, Jawad (Pavlovic, 74.) – Peric. Vezetőedző#!# Sisa Tibor
Kecskemét#!# Rybansky – Némedi, Gyagya, Balogh B., Mohl – Cukic, Koncz (Savic, 61.), Litsingi (Bori, 56.) – Csordás, Tököli, Foxi. Vezetőedző#!# Losonczy László
Gólszerző#!# Jawad (19.), Oláh (37.), illetve Gyagya (12.)
Sárga lap#!# Oláh (15.), illetve Bori (64.), Cukic (71.), Gyagya (87.)

Nézze meg a találkozó utáni sajtótájékoztatón készült HD-minőségű videónkat!